Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójában a Zalaegerszeg hazai pályán 2-1-re legyőzte az újonc MTK Budapest csapatát.

Eseménydús első néhány percet láthatott a közönség.

A hazaiak hamar megszerezték a vezetést, de egy perccel később 11-est harcolt ki az MTK, mert Szafronov a büntetőterületen belül felrúgta Katát.

A labda mögé Antonov állt oda, de csúnyán fölé rúgta. A folytatásban a vendégek birtokolták többet a labdát, veszélyesebbek is voltak ellenfelüknél, a ZTE leginkább távoli lövésekkel próbálkozott, ám nem igazán tette próbára Demjént. A vendégtámadások hamarosan góllá értek, majd az első játékrész hajrájában részben sérülés, részben taktikai ok miatt kettőt is cserélt Boér Gábor, a házigazdák vezetőedzője. Mintegy keretbe foglalva a félidőt, a szünet előtt ismét előnybe kerültek a zalaiak: egy beadás után Hej kezére pattant a labda, Csonka játékvezető pedig a videobíró segítségével büntetőt ítélt, amelyet Tajti értékesített magabiztosan.

A Zalaegerszeg legyőzte az MTK-t az NB I második fordulójában Forrás: ztefc.hu

A fordulás után is mezőnyfölényben játszottak a fővárosiak, a hazaiak játékát sok eladott labda jellemezte. A 63. percben közel volt az egyenlítéshez az MTK, a frissen beállt Zsóri fejesénél azonban kisegítette Gyurjánt a kapufa.

Néhány perc múlva aztán a zalaegerszegi kapust le kellett cserélni, mert Zsóri - teljesen feleslegesen - kézzel az arcába csapott, amiért sárga lapot kapott.

A hajrában többnyire a házigazdák térfelén folyt a játék, de az MTK nem tudott élni a helyzeteivel, a Zalaegerszeg viszont szórványos kontráiból veszélyeztetett, egy szabadrúgás után kapufát is rúgott. A ZTE-nek végül sikerült kivédekeznie a kilencperces ráadást is, így otthon tartotta a három pontot.

A ZTE-nek ez volt a negyedik tétmeccse és az első sikere az idényben - az első bajnokiját és a két Konferencia-liga-selejtezőjét elvesztette. Az újonc MTK egyelőre nyeretlen.

1. félidő
37Barnabás Kovács
37Dániel Csóka
32István Bognár
32Krisztián Németh
15Oleksandr Safronov
6Nemanja Antonov
3Eduvie Ikoba
3Máté Sajbán
2. félidő
100Tamás Kádár
94Márk Kosznovszky
86Mátyás Kovács
82Dávid Bobál
78Gergely Mim
70Márton Gyurján
65Dániel Zsóri
59Khaly Thiam
59Zoltán Stieber
49Mátyás Tajti
46Eduvie Ikoba
Összeállítások
ZTE FC4-4-2
MTK Budapest3-5-2
Football Pálya
95
Márton
Gyurján
37
Attila
Mocsi
21
Dániel
Csóka
33
Oleksandr
Safronov
6
Gergely
Mim
18
Bojan
Sankovic
14
Barnabás
Kovács
12
Eduvie
Ikoba
10
Mátyás
Tajti
9
Máté
Sajbán
55
Zsombor
Senkó
2
Benedek
Varju
13
Gergő
Rácz
25
Tamás
Kádár
23
Khaly
Thiam
22
Viktor
Gey
20
Mátyás
Kovács
18
Krisztián
Németh
10
István
Bognár
8
Dániel
Zsóri
11
Ákos
Zuigéber
30
Bence
Várkonyi

ZTE FC

Kezdők
95Márton Gyurján
70
37Attila Mocsi
21Dániel Csóka
37
33Oleksandr Safronov
15
6Gergely Mim
78
18Bojan Sankovic
14Barnabás Kovács
37
12Eduvie Ikoba
46
3
10Mátyás Tajti
49
9Máté Sajbán
3
55Zsombor Senkó
4Zoran Lesjak
8István Soltész
11Norbert Szendrei
23Daniel Milovanovikj
27Bence Bedi
44Bence Gergényi
77Szabolcs Szalay
80Milán Klausz
97Dániel Németh
17András Huszti
Cserék

MTK Budapest

Kezdők
2Benedek Varju
13Gergő Rácz
25Tamás Kádár
100
23Khaly Thiam
59
22Viktor Gey
20Mátyás Kovács
86
18Krisztián Németh
32
10István Bognár
32
8Dániel Zsóri
65
11Ákos Zuigéber
30Bence Várkonyi
29Rajmund Molnár
27Patrik Kovács
21Gergő Kocsis
17Nikolas Spalek
16Bence Végh
15Márk Kosznovszky
94
14Artúr Horváth
7Zoltán Stieber
59
6Mihály Kata
1Patrik Demjén
3Nemanja Antonov
6
4Dávid Bobál
82
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 33 23 5 5 80-30 50 74
D
GY
GY
V
GY
2.
Paksi FC 33 17 9 7 51-42 9 58
V
GY
D
D
GY
3.
Puskás Akadémia FC 33 15 8 10 60-35 25 55
GY
V
GY
GY
GY
4.
Fehérvár FC 33 16 11 6 55-40 15 54
D
V
GY
V
D
5.
DVSC 33 14 13 6 49-48 1 48
V
GY
V
GY
V
6.
Kecskeméti TE 33 13 14 6 45-45 0 45
GY
D
D
GY
GY
7.
DVTK 33 12 12 9 50-56 -6 45
GY
D
V
GY
D
8.
MTK Budapest 33 12 13 8 43-62 -19 44
GY
V
V
V
D
9.
ZTE FC 33 12 14 7 54-60 -6 43
D
GY
GY
D
V
10.
Újpest FC 33 11 18 4 45-67 -22 37
V
V
GY
V
V
Teljes lista