Vágólapra másolva!
Bogdán Ádám, a 21-szeres magyar válogatott kapus nyáron távozott a Ferencvárostól. A 35 éves kapus mögött érdekes pályafutás van, hiszen 13 évet töltött légiósként a szigetországban és megfordult minden idők egyik legnagyobb klubjában, a Liverpoolban is. A Fradi kapusa most a Tribün podcastműsorának a vendége volt, ahol arról beszélt, hogy nagy valószínűséggel visszavonul, és elmondta azt is, hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve.

A 35 éves kapus az utóbbi időben már csak Dibusz Dénes tartalékja volt a Fradiban, nyáron pedig lejárt a szerződése, így távozott a 34-szeres magyar bajnokcsapattól.

„Aktívan abszolút nem keresek csapatot.

El is kezdtem a következő fejezetekre készülni az életemben, ugyanis elkezdtem a kapusedzői képzést, illetve jelentkeztem egy sportigazgatói képzésre a PFA-n keresztül, ami Angliában a Hivatásos Labdarúgók Szövetségének felel meg" – mondta Bogdán Ádám, aki elárulta, hogy ez a képzés két évig tart majd és hozzátette azt is, hogy kilencvenkilenc százalék, hogy befejezi a pályafutását.

Bogdán Ádám minden bizonnyal visszavonul Fotó: Koncz Márton - Origo

A 21-szeres magyar válogatott kapus 2020 és 2023 között erősítette a Ferencvárost, amelynek színeiben minden sorozatot, valamint a felkészülési időszakokat is figyelembe véve összesen 35 meccsen lépett pályára.

A legutóbbi idényben Bogdán Ádám három bajnokin, két kupamérkőzésen és egy Európa-liga-selejtezőn játszott, így részese volt az nyolcaddöntős szerepléssel zárult menetelésnek, valamint az FTC történetének 34. bajnoki címének is.