Egy undorító bundameccsen és egy kivégzésen hüledezett egész Európa
A jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság selejtezői során az utolsó előtti fordulóig úgy tűnt, hogy a legnagyobb pofont szegény Luxemburg kapja, amikor szeptember 11-én 9-0-s vereséget szenvedett Portugáliában. Aztán eljött az a nizzai szombat este, melyen olyan eredmény született, melyet talán el sem tudtunk képzelni Európában.
A csoportkör kilencedik fordulójában a francia válogatott 14-0-ra verte Gibraltárt!
Ez focitörténemi esemény volt
Ebből az eredményből sok következtetés levonható, majd ezt megteszik a megalázott válogatott focistái, vezetői, nézői, és talán az európai szövetség funkcionáriusai is. Az biztos, történelmi esemény szemtanúi lehettek 32.000-en Nizzában: amióta létezik Európa-bajnokság
ekkora különbség még soha nem volt két csapat között
az eredmény tekintetében.
Pedig volt néhány látványos "agyonverés" 1958. szeptember 28-a óta, amikor az első selejtezőt lejátszotta Moszkvában a szovjet és a magyar válogatott. A 12 legnagyobb különbségű győzelem (illetve a másik oldalról nézve vereség) között hét darab 9-0-át találunk, így ezzel az eredménnyel holtversenyben a hatodik helyre lehet kerülni ezen a képzeletbeli listán.
Gyakori eredmény: 9-0
Az idei Portugália- Luxemburg 9-0-át megelőzően hatszor született pont ilyen eredmény az Európa-bajnokság kvalifikációs meccsei során. Az első ilyen megalázásnak is Luxemburg volt az elszenvedője, még 1982-ben.
Akkor Anglia mérte rá ezt a csapást,
pedig egyáltalán nem mondható, hogy a luxemburgiak akkor még csak ismerkedtek ezzel a szép játékkal. Ugyanis első hivatalos válogatott találkozójukat már 1911-ben „letudták", akkor csak négyet kaptak Franciaországtól. Ám ők azok, akik
semmit nem tanultak az évtizedek során,
1975-ben pl. Szombathelyen kaptak egy „nyolcast" a mi válogatottunktól,
Nyilasi Tibor egymaga ötöt szerzett.
Az is Eb-selejtező volt, sajnos nem kerülhet a 10 legnagyobb különbségű győzelem közé.
Anglia is jobban eloszthatta volna a góljait 1982-ben, ugyanis Dánia mögött (igaz, Magyarország előtt) végzett csoportjában, így nem szerepelhetett az 1984-es kontinenstornán.
Viszont Luxemburg több, mint 100 év után idén nemcsak önmagához képest szerepelt remekül egy Eb-selejtezőben. Tíz meccséből ötöt megnyert, csak hármat veszített el, csoportjában a harmadik helyen végzett. Ez neki Európa-bajnoki címmel ér fel!
A további 0-9-ek közül az egyiket Albánia szenvedte el 1990-ben, Sevillában. A spanyol keselyű, Emilio
Butragueno egymaga négyszer csapott le.
Ez a meccs 1990. december 19-én volt, aki kicsit is ismeri a volt kommunista ország történetét, az tudja, hogy azokban a napokban minden fontosabb volt Albániában a focinál. Az is csoda, hogy volt néhány focista, aki elutazott Spanyolországba, mert az országban véres események zajlottak, polgárháború szélére sodródott, és a Tiranába tervezett „visszavágóra" nem is került sor. Nem kellett, mert addigra kiderült, hogy
Spanyolország nem juthat ki az 1992-es Eb-re,
ugyanis nemcsak Franciaország, de még Csehszlovákia is behozhatatlan előnyre tett szert vele szemben. Ez az 1990-es 9-0 a politikai háttér ismeretében érthető, viszont a másik 9-0-s spanyol diadal már nehezebben. Ugyanis
1999-ben Ausztria ellen győzött ilyen arányban
az akkor még az igazi tündöklése előtt álló válogatott, és az „agyonvert" osztrákoknál olyan ikonok szenvedtek a pályán, mint
Franz Wohlfahrt, Harald Cerny, Wolfgang Feiersinger vagy Andi Herzog.
Ilyen nevekkel sem lehetett feltartóztatni a spanyol armadát, Raúl egymaga négyet szerzett. Abban a selejtezősorozatban egyébként Spanyolország nyolc találkozón 42 gólt ért el, ez az ötös átlagot is túlszárnyalja.
Hazai környezetben 29-0-át hozott össze,
ugyanis produkált még egy 9-0-át.
Ez utóbbinak az elszenvedője a legnagyobb Eb-selejtezős vereségek 12-es listáján öt meccsel is képviselteti magát.
És akkor jött San Marino
Nyilván a focit ismerőknek nem kell sokáig gondolkozniuk azon, hogy melyik csapatról lehet szó.
Természetesen San Marinoról.
A világ legrégebben létrehozott, és legkisebb köztársasága, a focinagyhatalom, Olaszország által körülölelt San Marino 76 évvel Luxemburg után, 1987-ben gondolta úgy, hogy önálló nemzeti csapatot kellene létrehoznia. A kisebb magyar város lakosságával rendelkező terület ún. válogatottja azóta minden önbizalomhiányban rendelkező társaság álomellenfele.
Eddigi 205 meccséből mindössze egyet nyert meg, és 195-öt elveszített.
A 195 vereségből három 9-0-s Eb-selejtezőn született. Az egyik a már említett villarreali bikaviadal volt, ahol egyértelműen az esélytelen áldozat szerepét osztották rá. Majd 2019-ben
négy hónap alatt két kontinenstornáért vívott kvalifikációs találkozón is 0-9-et könyvelhetett el.
Előbb Oroszországban, ahol a nemrég még Magyarországon dolgozó Sztanyiszlav Csercseszov játékosai ütötték ki, a négy találatig jutó Artyom Dzjuba vezetésével, majd Belgiumban, ahol a kilenc gólt nyolc játékos szerezte, csak Romelu Lukaku duplázott.
Ráadásul a két meccs során mind a 18 alkalommal Benedettini nevű kapus bandukolhatott bánatosan a labdáért, hogy középkezdéshez juttassa azt. Ám nem ugyanaz a Benedettini. Júniusban, Szaranszkban Elia, októberben, Brüsszelben az unokatestvére, Simone.
„Családias csapat".
Továbbá San Marinóra lehet mondani némi empátiával, hogy nemcsak az a legény, aki adja a pofonokat, hanem az is, aki állja! San Marino éppen aktuálisan legjobb focistái pedig sokat „legénykedtek" a történelemben.
Övék az Eb-selejtezők történetének második és harmadik legnagyobb veresége is.
Ezekről később, előtte nézzük, hogy kik szenvedtek még el kilencgólosnál nagyobb különbégű vereséget!
Azerbajdzsán 1995 szeptemberében 10-0-ra kapott ki Franciaországban.
Azt nem lehet mondani, hogy az országban akkor ismerkedtek a focival, azt viszont igen, hogy szegény szövetségi kapitány akkor ismerkedett azzal a listával, melyről válogathatott. Ugyanis a Szovjetunió széthullása után
a sport terén is teljes káosz uralkodott,
mindenki olyan állampolgárságot próbált szerezni magának, mely hosszútávon számára a legideálisabbnak tűnt. A túloldalon viszont olyan világsztárok vonultak fel, mint
Zinédine Zidane, Marcel Desailly, vagy Christophe Duggary.
Gyakorlatilag már akkor összeállt a három évvel később vb-t nyerő válogatott. Bő félóra játék után, 3-0-nál a vendégedző jócskán megalázva lecserélte kezdőkapusát, Elkhan Hasanovot, és Nizami Sadikovot küldte a helyére. Ami ha beválik, akkor is kicsit kínos az egyébként bohócmutatványokat előadó Hasanovnak, de ez egyáltalán nem jött be,
tragikomédiává vált a folytatás,
és a második félidőben hetet kapott a helyettes. A 10 gólon 8 játékos osztozott, a kezdőcsapatból a kapus, Bernard Lama-n kívül csak két védő, Jocelyn Angloma és Bixente Lizarazu, valamint a jelenlegi szövetségi kapitány, Didier Deschamps nem talált be.
Ez egyértelmű meccs volt, a még ennél is nagyobb különbséget hozó, 1983-as Spanyolország-Málta viszont nem!
Mégis bunda a bunda...
A mai napig nemcsak Hollandiában, hanem a kontinens legtöbb részén úgy gondolják, hogy – finoman fogalmazva! –
Málta nem tett meg mindent a nagy különbségű vereség elkerülése érdekében.
Bár ebben az ügyben az UEFA legalább annyira ludas, mint a pályára lépő 12 máltai focista. Ugyanis ezt a meccset akkor játszották, amikor a csoport többi csapata már befejezte a szereplését. A december 21-i spanyol-máltai találkozó előtt a hollandoknak két ponttal volt többjük (akkor ennyi járt egy győzelemért), és 11-el jobb gólkülönbséggel rendelkeztek. A spanyol válogatott az ezt megelőző
7 selejtezőjén 12 gólt szerzett,
négy meccsét egy góllal nyerte, Írországban döntetlent játszott, Hollandiában kikapott, mindössze az íreket tudta otthon két góllal verni. Máltán a 60. percben még 2-1-es vesztésre állt, csak a hajrában tudta nagy nehezen a maga javára fordítani a találkozót.
Vajon gondolta valaki az utolsó találkozó előtt, hogy pont 11 góllal fog nyerni, és így azonos pontszámmal, és gólkülönbséggel végez, mint Hollandia, de a több rúgott góljával megelőzi?
Ne legyünk álszemérmesek, persze, hogy sokan gondolták! Bár a sport tisztaságában naívan hívők úgy gondolták:
nem lesz képük éppen 11 gólos különbséget „kihozni" a feleknek.
Lett. A meccsre nem is érdemes sok szót vesztegetni, az különösen vérlázító, hogy a tisztesség látszatát kicsit fenntartva volt 1-1 is, és a szünetben csak 3-1 állt az eredményjelzőn. A második félidőben rúgott kilenc spanyol góllal a máltaiaknak kell elszámolniuk a saját lelkiismeretükkel, különösen
a 62. és 66. perc közötti eseményekkel, amikor 5-1-ből 9-1 lett.
A vége 12-1!
Szintén 11 gólos vereséget szenvedett, csak éppen rúgott gól nélkül San Marino 2011-ben.
Európai focibokszzsákok
Hollandiában kapott ki a kiscsapat, de itt a „kivégző osztag" számára nem volt nélkülözhetetlen az "agyonverés", ugyanis 100%-os teljesítménnyel állt csoportjában, három meccsel a vége előtt. Ráadásul az a svéd válogatott, amely megszoríthatta volna, pont
aznap kapott ki Budapesten (Szabics Imre és Rudolf Gergely góljaival),
így nem kellett a hollandoknak a gólkülönbségjavítás. Egyszerűen ennyivel jobbak voltak, és ők gyakran nem állnak le ilyen esetben a gólszerzéssel.
Németország sem állt le 2006. szeptember 6-án San Marinoban.
A tengerre néző kis ország legjobb focistáit 13-0-ra verte!
Az időpont azért érdekes, mert néhány héttel voltunk túl a németországi világbajnokságon, ahol a hazai csapat bronzérmet szerzett. Majd jött az előre bejelentett csere a kispadon: a „bábkapitányt", Jürgen Klinsmann-t Joachim Löw váltotta.
Az „új seprű" jól végezte dolgát,
illetve jól teljesítettek kiválasztottjai. Érdekességként talán annyit, hogy a vb- elődöntőben a 120 perces csata során Olaszországtól vereséget szenvedő Nationalelf 14 pályára lépő focistája közül csak Per Mertesacker, Christoph Metzelder, Sebastian Kehl, Tim Borowski és Oliver Neuville nem játszott két hónappal később az új kapitány által összerakott csapatban. Helyükön Manuel Friedrich, Marcell Jansen, Thomas Hitzlsperger, Gerald Asamoah és Thorsten Frings focizott. Ám utóbbi is ott lett volna az elődöntőben, ha nem kap eltiltást az Argentína elleni meccs utáni bunyó miatt, és M. Friedrichen kívül a többiek a kispadról nézték azt a drámát.
Vagyis a kapitánycserén kívül alig változott valami az akkor felfelé ívelő pályára került válogatottnál, és San Marino balszerencséje az volt, hogy akkor még
Löw meg akarta nyerni a közvéleményt egy gólparádéval.
Később már ilyenre nem volt szüksége, emlékezhetünk rá, hogy a 2014-es vb elődöntőjében Brazília ellen a szünetben 5-0-nál „leállította" a csapatát, így azon "csak" 7-1-re nyert.
San Marino ellen viszont nem volt lazítás!
A 15 éves, sok-sok sikert hozó Löw-éra harmadik mérkőzése volt ez. Egy nagy sorozat kezdetéhez asszisztált a kis San Marino!
17 évig ez volt a legnagyobb számszerű különbséget hozó Eb-selejtező.
Gibraltár a szégyenpadon
Idén november 18-án viszont lekerült a szégyendobogó legfelső fokáról San Marino, és átadta helyét Gibraltárnak.
Franciaország 14-0-ra verte Gibraltárt.
Már a kezdet is szörnyű volt a Spanyolország déli részénél található városállam focistái számára. Leginkább Ethan Santos számára. A június óta klubcsapattal nem rendelkező amatőr játékos a harmadik percben a saját kapujába rúgta a labdát, majd negyedórával később piros lapot kapott a csodagyerek, Warren Zaïre-Emery ellen elkövetett szabálytalansága miatt.
Akkor még "csak" 3-0-ra vezetett a vb-ezüstérmes.
Amennyiben Gibraltár pl. 14-15 emberrel játszhatott volna talán tisztes eredményt ér el. Ám 10 focistával kellett (volna) meggátolni a francia hengert. A várakozásoknak megfelelően ez nem sikerült, Gibraltár még rosszabbul járt, mint San Marino 2006-ban.
A két válogatottnak nagyjából azonos merítési lehetőségei vannak, mindkét miniállamban 30-32.000-en élnek. Ezekből kell megkeresni azt a néhány 18 és 40 év közötti férfit, aki bele tud rúgni a labdába. Érdekes összehasonlítás:
a 14-0-át a helyszínen annyian látták amennyi Gibraltár lakossága.
Gibraltárban egyébként mindössze 10 éve ( 26 évvel San Marino után) gondolták úgy, hogy verbuválni kellene egy válogatottat, és azt nevezni világeseményekre. Viszont a rövidebb múlt több sikert hozott: Gibraltár eddigi 84 meccséből csak 67-et veszített el. Kilenc döntetlenje mellett nyolc győzelme is van, ha San Marino tartva eddigi tempóját 36 év alatt egy meccset nyer, akkor ő
a nyolcadik diadalát valamikor 2300 körül ünnepli majd.
Ellenben San Marino lőtt gólokat (szám szerint hármat) az idei Eb-selejtezők során, viszont Gibraltár 0- 41-es gólkülönbséggel zárt!
A 14-0 után nyilván el lehet vitatkozgatni azon, hogy van-e értelme a világranglistán 198. helyen álló válogatottat "összeereszteni" a 2. helyezettel. Ez egy másik írás témája lesz.
Most annyit, hogy Gibraltár a mérkőzés során nem lőtt kapura, nem végezhetett el szögletet, mindössze egyszer próbálta a labdát a francia kapu elé irányítani. Rosszmájúan lehet mondani: sajnálhatja, hogy már hátrafelé is el lehet végezni a középkezdést, mert a régi szabályok szerint legalább 15-ször átjutott volna a labdával az ellenfél térfelére.
A franciák 39-szer lőttek kapura,
25-ször ívelték a kapu elé a labdát, és hosszan sorolhatóak azok a különbségek, melyek nemhogy egy Eb-selejtezőn, de egy utcák-terek bajnokságában is kínosak.
Gibraltár becsületére legyen mondva három nappal a 0-14 után Hollandiától "csak" 6-0-ra kapott ki. Ugyan az
utolsó két Eb-selejtezőn összeszedett 0-20 nem túl hízelgő,
de ha lelkes amatőrjeinek így is élmény focizni a "nagyok" ellen, akkor legalább ennek örülhettek.
Igaz, a semleges szurkolóknak ezen meccsek semmi boldogságot nem okoznak.