Vágólapra másolva!
Gera Zoltán szövetségi edző szerint az U21-es férfi labdarúgó-válogatott a skótok elleni sikerrel még életben tarthatja kijutási esélyét a 2025-ös szlovákiai Európa-bajnokságra.

Megtörné rossz sorozatát az U21-es válogatott

Az U21-es válogatott a Málta és Kazahsztán elleni győzelemmel nyitotta az évet, majd három vereséggel folytatta a skótokkal, a belgákkal és a spanyolokkal szemben.

jelentette ki Gera Zoltán. A 44 éves szakember kiemelte, hogy nehéz dolguk lesz, és nem szabad "eszetlenül" előre menniük, mert könnyen megkontrázhatják támadásaikat, emellett le kell zárniuk az üres területeket.

Az egykori magyar válogatott klasszis azt is megemlítette, hogy a skótok elleni győzelemmel életben tartanák reményeiket a kijutásra a 2025-ös szlovákiai kontinensviadalra.

Gera Zoltánék célja a győzelem a skótok ellen Fotó: Csudai Sándor - Origo

mondta az M4 Sportnak Baráth Péter középpályás, aki azt is elárulta, hogy szeretnének visszavágni a skótoknak. Ez nem lesz könnyű feladat, mivel a keddi ellenfél legutóbbi három mérkőzését sikerrel zárta, és az Eb-selejtezők során mindössze egyszer, a spanyoloktól kapott ki, így a hat csapatot felvonultató B csoport második helyéről várja az összecsapást.

Marco Rossi játékosai visszatértek a csapathoz

A vasárnapi, Montenegró elleni 3-1-es hazai győzelem után a felnőtt keretből Kata Mihály és Horváth Krisztofer is csatlakozott az U21-esekhez, és Gera elmondása szerint nem kérdés, hogy pályára lépnek.

A magyar válogatott kedden 20 órakor fogadja a skótokat az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.