Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 15. fordulójában a Paks 2-1-re legyőzte az Újpest csapatát a Szusza Ferenc Stadionban, ezzel Bognár György együttese ötpontosra növelte az előnyét a két meccsel kevesebbet játszó címvédő Ferencvárossal szemben.

A bombaformában lévő Paks az utóbbi négy bajnokiját egyaránt elveszítő Újpesthez látogatott. Bognár György együttese jól kezdte a meccset, Könyves már az 5. percben betalált, de a gólját akkor még les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Aztán a 20. percben Tajti Mátyás és Lenzsér Bence rúgott össze, utóbbi elesett, amiért háromperces videóbírós vizsgálódás után büntetők kapott a Paks, Könyves pedig a megítélt tizenegyesből előnyhöz juttatta a listavezetőt. A paksi öröm azonban nem sokáig tartott, mivel mindössze egy perccel később egy szép Csoboth-Tajti-Tamás Krisztián összjáték után Varga fejelt a kapuba.

Az Újpest megállította a listavezető Paksot Forrás: ujpestfc

Az egyenlítés után egyre erősödött az újpestiek fölénye, Szappanos azonban többször is hatalmas védéssel tartotta meccsben a vendégeket.

A második félidő is nagy újpesti lehetőséggel indult, de az 50. percben Szappanosnak végül védenie sem kellett, mert az egyedül kapura törő Ambrose öt méterről mellé lőtt. Ezt követően viszont a Paks kezdett el dominálni, és a 64. percben Hahn János révén másodszor is vezetést szerzett.

A második bekapott gól után az újpesti-szurkolók a "k.rva gyenge" rigmussal elkezdték szidni a játékosokat,

ez azonban ez nem hatott ébresztőleg, többször is óriási zavar volt a lila-fehérek védekezésében.

Az előny birtokában a hátralévő időben magabiztosan játszott a Paks, és végül elvitte a három pontot a Szusza Ferenc Stadionból. Így Bognár György együttese sikerével biztosan a tabella élén marad a forduló végén, az Újpest azonban sorozatban ötödik vereségét szenvedte el, amivel visszacsúszott a tabella kilencedik helyére.

1. félidő
37Bence Lenzsér
24Krisztián Tamás
24György Varga
23Norbert Könyves
2. félidő
91Mátyás Tajti
89Kevin Horváth
84János Hahn
84Bence Lenzsér
78Lirim Kastrati
75Kevin Csoboth
75Heinz Mörschel
71Norbert Könyves
66György Varga
66Peter Ambrose
64Kristóf Papp
64János Hahn
57Georgios Antzoulas
55Heinz Mörschel
Összeállítások
Újpest FC4-1-4-1
Paksi FC3-5-2
Football Pálya
49
Branko
Pauljevic
77
Kevin
Csoboth
2
Lirim
Kastrati
8
Heinz
Mörschel
10
Mátyás
Tajti
21
György
Varga
22
Krisztián
Tamás
29
Vincent
Onovo
32
Peter
Ambrose
33
Milos
Kosanovic
42
Georgios
Antzoulas
9
János
Hahn
1
Péter
Szappanos
21
Kristóf
Papp
2
Ákos
Kinyik
26
Szabolcs
Mezei
24
Bence
Lenzsér
30
János
Szabó
20
Krisztián
Kovács
19
Kevin
Horváth
15
Norbert
Könyves
11
Attila
Osváth

Újpest FC

Kezdők
49Branko Pauljevic
77Kevin Csoboth
75
2Lirim Kastrati
78
8Heinz Mörschel
75
55
10Mátyás Tajti
91
21György Varga
66
24
22Krisztián Tamás
24
29Vincent Onovo
32Peter Ambrose
66
33Milos Kosanovic
42Georgios Antzoulas
57
31Zsombor Molnár
23Dávid Banai
3Csanád Fehér
6Luca Mack
7Krisztián Simon
11Tamás Kiss
17George Ganea
26Bálint Geiger
27Franklin Sasere
34Tim Hall
45Stefan Jevtoski
Cserék

Paksi FC

Kezdők
9János Hahn
84
64
1Péter Szappanos
21Kristóf Papp
64
2Ákos Kinyik
26Szabolcs Mezei
24Bence Lenzsér
84
37
30János Szabó
20Krisztián Kovács
19Kevin Horváth
89
15Norbert Könyves
71
23
11Attila Osváth
25Barnabás Simon
3Norbert Szélpál
7Alen Skribek
13Dániel Böde
16Zoltan Pesti
18Patrik Szécsi
27Bálint Szabó
28Dominik Földi
77Zsolt Gévay
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista