Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) vezető Aleksander Ceferin 2027 után is hivatalában maradna annak a szabálynak a megváltoztatásával, amelyet annak idején éppen az ő javaslatára fogadott el a közgyűlés.

Az UEFA első embere 2016 óta immár harmadik ciklusát tölti az elnöki székben - idén ellenszavazat nélkül választották újra -, s a mostani mandátuma a jelenlegi szabályok szerint az utolsó is lenne. A szlovén sportdiplomata hét évvel ezelőtti megválasztása után maga javasolta, hogy minden hivatalos tisztséget maximum három cikluson át tölthessen be egy adott személy, s a reform meg is valósult.

Ceferin saját reformja megváltoztatásával 2027 után is elnök maradna Forrás: Anadolu via AFP/2023 Anadolu/Ibrahim Ezzat

Ceferin ugyanakkor egy múlt heti végrehajtó bizottsági ülésen

felvetette az alapszabály-módosítás lehetőségét, ami lehetővé tenné számára, hogy 2027 után is hivatalában maradjon.

Erről jövő februárban, az UEFA kongresszusán határozhatnak, a jogerőre emelkedéshez az 55 tagállam kétharmadának igenlő szavazatára lesz szükség.

Az UEFA hétfőn annyit közölt, "a jogi bizottság számos módosítást javasolt az alapszabályban, amelyeket a kongresszus tárgyal majd jövőre".