Vágólapra másolva!
Exkluzív interjút adott a Hír TV Radar című műsorának Kubatov Gábor. A Ferencvárosi Torna Club elnöke beszélt a női kézilabda csapat körül kialakult helyzetről azután, hogy az egyik szponzor váratlanul felbontotta a szerződést. Kubatov Gábor elárulta azt is, hogy nemrég tárgyalt az UEFA elnökével, méghozzá egy új liga létrehozásáról, valamint beszélt arról is, hogy milyen célokat tűzött ki a férfi labdarúgó csapatnak.

A Ferencvárost immár több mint egy évtizede irányító klubvezető a focicsapat edzőváltásairól is beszélt. Azt a hírt, miszerint a Rómától elküldött José Mourinho lehet a Ferencváros edzője, egy mondattal söpörte le az asztalról.

- szögezte le, majd folytatta. - Van egy edzőnk. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk, nagyon elégedett vagyok vele. Nagyon jó embernek tartom, és általában be is szoktam tartani a szavamat. Tehát hogyha megállapodtunk valamiben, akkor én próbálok a legvégsőkig kitartani valaki mellett. Úgyhogy eszünkbe sem jutott, nem is gondoltunk erre, hogy jöhet a Ferencvároshoz."

Nem szabad mindent elhinni, ami az interneten megjelenik:

A klubtól a Klaksvík elleni BL-kiesést követően elküldött Sztanyiszlav Csercseszovról azt mondta, hogy érezni lehetett, hogy elfogyott körülötte a levegő.

"Én Csercseszovban úgy gondolkodtam, hogy hosszú évekre megvagyunk edzővel, de aztán neki volt egy kisiklása.

Azt gondoltuk, hogy ilyen nem fordulhat elő."

Kubatov Gábor őszintén beszélt a Ferencvárosnál zajló folyamatokról Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Kubatov azt is elmondta, hogy a súlyos kudarc után miért állt ki azonnal a Fradi-drukkerek elé:

Kubatov elmondta, elégedett a Fradi nyári és téli igazolásaival is, és kertelés nélkül kijelentette, hogy már idén tavasszal meglepetésekre számít a csapattól. A Ferencváros február 15-én és 22-én, előbb idegenben, majd a Groupama Arénában játszik a görög Olimpiakosszal a Konferencia-liga nyolcaddöntőjébe jutásért. De van a klubnak egy ennél hosszabb távú célja is.

Amikor bemegyünk az UEFA székházba, akkor azt mondják, hogy itt a Ferencváros, akik azért kicsináltak egy-két nagy csapatot. Ezek ellen nem lehet kimenni úgy a pályára, hogy nem készülünk fel belőlük" - mondta a klubelnök, aki azt is elárulta, hogy Nyonban, az UEFA központjában egy kelet-közép-európai liga létrehozásáról is tárgyalt az európai szövetség vezetőivel.

Természetesen szó esett még a klub másik ékkövéről, a BL-ezüstérmes női kézilabda-csapatról, amelynél most az egyik főtámogató botrányos távozása borította fel a terveket. Kubatov Gábor kemény reakciója nem sokat váratott magára, és most sem kerülte ki a témát.

"Ez szerintem egy nagyon barátságtalan és nagyon sportszerűtlen lépés. (...) Sportszerűtlen, mert egy nemzetközi hírű (klubot), Európa egyik legjobb kézilabda csapatát hozzák kellemetlen gazdasági helyzetbe, és hát az, aki kezelt már költségvetést, pontosan tudja, hogy ezek előre, évekre megtervezett költségvetések. Most bejelentettük, hogy jövőre milyen játékosokkal fogunk játszani, kiket fogunk leigazolni, és nyilván ez az összeg is benne volt a terveinkben" - mondta a klubvezető, hozzátéve, hogy készek jogi lépéseket tenni érdekeik védelmében.