Vágólapra másolva!
Füzi Ákos több szempontból is különleges alakja a magyar labdarúgásnak. Nem sokan akadnak a hazai játékosok között, akik játszottak a Ferencváros, az Újpest és az MTK mezében is, s olyanok sem, akik pályafutásuk alatt jogi diplomát szereztek. Füzi Ákos ma már sporttapasztalatát és jogi tudását ötvözi a munkájában, a Magyar Nemzetnek adott interjúban pedig azt is elárulta, milyen titkos reményekkel várja az idei labdarúgó Európa-bajnokságot.

Füzi Ákos öt olyan csapatban is játszott a labdarúgó NB I-ben, amely bajnoknak mondhatja magát, a tizenkétszeres válogatott futballista azonban csak az MTK-val ünnepelhetett aranyérmet. Előfordult olyan is, hogy papíron erősen csapatba igazolt, mégis az a klub lett aztán a bajnok, amelyet az aktuális idény előtt, 2000 nyarán elhagyott.

Anyagilag is, szakmailag is kétes volt a helyzet a Fradinál, egyáltalán nem éreztem, hogy ott jó csapat alakul. Miután aláírtam az MTK-hoz, leigazolták Csank Jánost edzőnek, abból már lehetett következtetni, hogy komolyra fordulnak a dolgok, lesz szakmai színvonal, várható eredmény is, ettől függetlenül

– idézte fel Füzi a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Kevesen vannak, akik a Fradi és az Újpest mezét is felhúzták magukra. Füzi Ákos 1998 és 200 között az előbbi, 2006 és 2007 között az utóbbi csapatban szerepelt Fotó: Polyák Attila - Origo

Füzi ma a diáksportéletért, azaz a fiatalok testmozgásának elősegítéséért dolgozik, jogi végzettségének megfelelő pozícióban, emellett továbbra is figyelemmel követi korábbi klubjai és a magyar válogatott szereplését is, s nagy reményekkel várja a nyári Európa-bajnokságot.

„Az elmúlt két-három év eredményei alapján senkitől nem kell félnünk, sőt úgy tűnik, hogy minél erősebb ellenféllel játszunk, annál jobb eredményre vagyunk képesek.

Füzi Ákos arról is beszélt, hogyan reagáltak a szurkolók arra, hogy

megfordult a három, legnagyobb hagyományokkal bíró magyar klubban,

s azt is felidézte, mikor volt olyan élménye, mint a mai futballistáknak a videóbírós vizsgálatoknál.

A teljes interjú itt olvasható.