Vágólapra másolva!
Csütörtökön óriási botrány rázta meg a labdarúgást, ugyanis kiderült, hogy Kundrák Norbert, az NB II-ben szereplő Budapest Honvéd játékosa 2022 nyarán a családtagjai közreműködésével súlyos sérüléseket okozott a szomszédjának. Azóta a focistát és családtagjait súlyos testi sértés és csoportosan elkövetett garázdaság bűntettében jogerősen elítélték, ám két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel megúszták az esetet. A híren felbuzdulva a Budapest Honvéd belső vizsgálatot indított Kundrák ügyében, csütörtök este pedig egy közleményben reagáltak a játékos bűntettére.

„A Budapest Honvéd 2024. február 14-én, a szerdai napon értesült Kundrák Norbert bírósági ügyéről, amely kapcsán haladéktalanul elkezdtük az eset munkáltatói kivizsgálását” – olvasható a Budapest Honvéd hivatalos honlapján.

Kundrák Norbertet az eset után nem rúgták ki a Honvédtól
Fotó: Balogh Dávid/honvedfc.hu

Ennek során megállapítottuk, hogy 

bár a jogerős bírósági döntés 2023 decemberében született meg, a cselekmény Kundrák Norbert Honvédba való igazolása előtt (2022. június 16-án) történt, így a labdarúgó nem sértette meg a klubbal kötött munkaszerződését, 

abban viszont hibázott, hogy nem értesítette klubunkat a történtekről, az ügynek ezen részét házon belül rendeztük.

Kundrák Norbert nyáron tért vissza Kispestre, hozzáállására nem volt panasz, sajnálatos sérülése alatt is végig azon volt, hogy újra egészséges legyen és olyan formában kerüljön, amellyel segíteni tudja a csapatot.

Egyúttal pedig hangsúlyozzuk, hogy a Budapest Honvéd elítéli az erőszakot és elfogadhatatlannak tartjuk a konfliktusok erőszakos rendezését!” - olvasható a Honvéd közleményében, amelyben hangsúlyozzák, hogy az ügyet ezzel lezártnak tekintik, további nyilatkozatot pedig nem kívánnak tenni.