Vágólapra másolva!
A Manchester City labdarúgócsapatát is birtokló The City Football Group stratégiai együttműködési megállapodást kötött a török élvonalban szereplő Istanbul Basaksehir csapatával.

A Basaksehir a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy megállapodott a CFG-vel. A megállapodás értelmében az Abu-Dzabi központú vállalat az általa képviselt filozófiát, szakmai koncepciót és tudásbázist megosztja majd a török klubbal. Tanácsadás mellett pedig szorosan együttműködnek a játékosok kiválasztásában, átigazolási stratégiákban, valamint az infrastrukturális fejlesztésben és az utánpótlás képzésben nyújt segítséget.

Az 1990-ben alapított török klub 2014-ben jutott fel az élvonalba, azóta két bajnoki ezüstérem mellett 2020-ban bajnoki címet ünnepelhetett. A jelenleg is zajló török bajnokságban a kilencedik helyen áll.

"Az Istanbul Basaksehir FK fiatal klub, ennek ellenére számos sikert ért már el a török labdarúgásban, és a világ egyik legsikeresebb futballcsapatát birtokló cégcsoporttal kötött együttműködés újabb mérföldkövet jelent a Basaksehir és a török futball számára” – mondta az isztambuli csapat többségi tulajdonosa és egyben elnöke, Goksel Gumusdag.

Világuralomra törtek a Manchester City tulajdonosai

A CFG-nek már világszerte 10 futballcsapata van: a Manchester City mellett a New York City FC, a Melbourne City, a spanyol Girona, a japán Yokohama Marinos, a kínai Szecsuan Csiuniu FC, az indiai Mumbai City FC, az uruguayi CA Torque, a belga Lommel FC is és a francia Troyes, az Atlético Venezuela csapatával pedig együttműködési megállapodása van.