Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 26. fordulójában az MTK hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Kecskemét ellen.

Gólváltás a hajrában és egy kihagyott 11-es

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, az események pedig a hajrában pörögtek fel: a 34. percben Szendrei Ákos fejesgóljával szerzett vezetést a Kecskemét, Hej Viktor pedig a 42. percben kiegyenlített.

A szünet előtt Hej felrúgásáért 11-est kapott az MTK, ám Varga Bence lábbal kivédte Nemanja Antonov lövését.

Óriási bombagóllal mentett pontot a Kecskemét

A második félidőt aztán góllal kezdte a budapesti együttes, Stieber Zoltán remek beadását okos mozdulattal fejelte a bal alsó sarokba Molnár Rajmund az 50. percben.

Az MTK többször is eldönthette volna a meccset, de kihagyta helyzeteit, ezt pedig megbüntette a hajrában a Kecskemét egy óriási bombagóllal. 

A 87. percben a 19 éves Helmich Pál kapta lövésre lekészítve a labdát a 16-os előterében, a fiatal középpályás pedig zseniálisan csavart a bal felső sarokba.

A hosszabbításban a vendégcsapat szerezhette volna meg a győzelmet, végül újabb gól már nem esett, maradt a 2-2-es döntetlen, amivel mindkét csapat továbbra is a középmezőnyben áll a tabellán.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.