Vágólapra másolva!
Az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) legutóbbi játéknapján is bőven történtek érdekességek. A Lionel Messit sérülés miatt nélkülöző Inter Miami ezúttal csak szenvedett, míg a magyar válogatott Gazdag Dániel csapata, a Philadelphia Union tovább szenved, ezúttal a New York City ellen kapott ki. Ráadásul a meccset megzavarta egy kis közjáték is, ugyanis egy mosómedve szaladt a pályára.

Az Inter Miamiból ezúttal sérülés miatt hiányzott a világbajnok sztár, Lionel Messi, ez pedig meg is látszott David Beckham csapatának a játékán. 

Messi érülés miatt nem játszott ezúttal 
Fotó: Chris ARJOON / AFP

Hiába volt ott a pályán többek között Luis Suárez és Sergio Busquets is, majd állt be csereként Jordi Alba, az Inter nem tudott betalálni az Orlando City ellen.

Igaz, a hazai csapat is gólképtelen maradt, így gólnélküli döntetlennel ért véget a mérkőzés. Keleten azonban így is maradtak az élen Lionel Messiék.

Mosómedve a pályán Gazdagék meccsén 

A magyar válogatott Eb-keretébe is bekerült Gazdag Dániel ritkán látható jelenetsornak volt szemtanúja. 

A Philadelphia Union-New York City mérkőzés 20. percében ugyanis egy mosómdve szaladt a pályára, a játékosok és a szurkolók nagy megdöbbenésére. 

A hazai csapat a Twitter-oldalán közölte a találkozó után, hogy az állatot épségben elszállítoták az állatmentők. 

A rövid közjáték után folytatódhatott a meccs, amelyen ekkor már 1-0-ra a vendég együttes vezetett. Végül 

a New York 2-1-re nyert, Gazdag ezúttal nem tudott gólt szerezni, hiába volt végig a pályán.

A Philadelphia Union pocsék formában van, a legutóbbi öt találkozójából mindössze egyszer játszott döntetlent és négyszer vereséget szenvedett.

A másik magyar játékos, Salló Dániel - aki nem kapott Eb-meghívót - csapata, a Sporting Kansas City ezúttal nem játszott, így 13. helyen. A Sporting sem büszkélkedhet a formájával, az együttes ugyancak egyetlen pontot kapart össze a legutóbbi öt meccsén.

Hirdetés: Regisztrálj most a megújult TippmixPro-ra és használd egyedi bónuszkódodat, hogy tiéd lehessen a 100%-os feltöltési bónusz akár 30.000 Ft-ig! Bónuszkód: MW30