Ahol nincsenek utak: F1-es menők kalandjai a Párizs-Dakaron

Ezen a hétvégén indul útjára a világ egyik legnehezebb autósport-eseményének, a Dakar-ralinak a 40. kiadása. A Dél-Amerikában megrendezett kalandtúra rajtja előtt olyan legendák pályafutását idézzük fel, akik az F1-ben és a Dakaron egyaránt próbára tették tudásukat, több-kevesebb sikerrel.

Henri Pescarolo, Le Mans megszállottja

A franciák által féistenként tisztelt Henri Pescarolo is azon versenyzők közé tartozik, akik nem a Formula–1-ben elért sikereikkel váltak világhírűvé. Pedig a kezdeti F3-as és F2-es sikerek után a királykategóriában is éveket töltött el, 1968 és 1976 között összesen 64 futamon indult és egyszer, az 1970-es Monacói Nagydíjon a dobogóra is felállhatott a Matra színeiben.

A francia legenda, Henri Pescarolo küzd a homokkal az 1999-es Dakaron Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Már az F1-es évei alatt is egyre több hosszú távú versenyen vett részt, a Le Mans-i 24 órás viadalnak 1966-tól állandó résztvevője volt.

Elképesztő rekordot állított fel: 1966 és 1999 között csak egyszer, 1969-ben hiányzott a versenyről,

így összesen 33 alkalommal állt rajthoz, utoljára 57 éves korában. Négy alkalommal (1972, 1973, 1974, 1984) nyerte meg a legendás versenyt, az első győzelménél a kétszeres F1-es világbajnok Graham Hill-lel osztotta meg a Matra-Simcát.

Miután 1976-ban végleg búcsút intett a király-kategóriának, Le Mans-on kívül is számos hosszútávú versenyen tette le a névjegyét. A legkülönfélébb autós szakágakban is kipróbálta magát: a hetvenes évek végén háromszor is elindult a legnagyobb ausztrál túraautó-versenyen, a Bathursti 1000 kilométeresen.

Pescarolo négyszer nyert Le Mans-ban – a képen az 1973-as győzelem pillanata Forrás: AFP

A Dakar csábításának sem tudott nemet mondani: először 1980-ban indult a ralin, majd a kilencvenes években többször is rajthoz állt, de ezt a versenyt egyszer sem tudta megnyerni, a legjobb eredménye a 7. hely volt az összetettben. Igaz, a sivatagban nem is ez volt számára a legfontosabb. "Mindig is vonzott a kaland, a felfedezés öröme. Amikor először hallottam a Dakar-raliról, tudtam, hogy ott a helyem! – emlékezett vissza néhány évvel ezelőtt a francia, aki még 2006-ban is elindult a Dakaron.

"A rali első éveiben navigáció nélkül kellett teljesíteni a távot.

Sokan őrültnek tartották a résztvevőket, többször be is akarták tiltani a versenyt. Az afrikaiak azonban mindig tárt karokkal fogadtak minket."

Pescarolo 2000-ben megalapította saját versenycsapatát, a Pescarolo Sportot, amellyel egészen 2012-ig vett részt a Le Mans-i 24 óráson és a Le Mans Series (LMS) versenyein.

Katajama Jukio, egy ízig-vérig sportember

Annak ellenére, hogy Japánban rendkívül népszerű az autósport, igazán eredményes F1-es versenyző még nem került ki a felkelő Nap országából. Lelkes próbálkozók persze akadtak, ám többségük inkább autótörőként vált híressé a rajongók körében. Pedig a japánok között is akadtak ígéretes tehetségek, elég csak a dobogós helyezésekig jutó Szato Takumára vagy Kobajasi Kamuira gondolni. Közéjük sorolható a kilencvenes évek F1-es pilótája, Katajama Jukio is, aki

vitathatatlanul tehetséges volt, azonban csak gyengébb csapatoknál kapott lehetőséget.

A Larrousse, a Tyrrell és a Minardi autóival hat szezon alatt 5 pontot szerzett, azokat is mind 1994-ben. Ebben az évben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy rendre jobban teljesített, mint a tapasztalt és elismertebb csapattársa, Mark Blundell. Sokkal gyakrabban végezhetett volna a pontokat érő első hat hely valamelyikén, de a Tyrrell futamról futamra lerobbant alatta, összesen 12 kiesést könyvelhetett el a legerősebb idényében. A többi F1-es szezonjában is megbízhatatlan autók jutottak neki, így

soha nem derült ki, mit hozhatott volna ki a képességeiből egy erősebb istállónál.

Az angolul nyögvenyelősen beszélő Katajama az egyik legtehetségesebb japán versenyző volt Forrás: AFP/Patrick Hertzog

Katajama 1997 után kikerült a Formula–1-ből, de továbbra is rendkívül aktív életet élt, számos sportágban jeleskedett. Az autóversenyzést sem hagyta abba, hosszú távú versenyeken GT-autókkal és prototípusokkal is sikeresen versenyzett. Le Mans-ban hatszor indult, a legnagyobb sikerét 1999-ben érte el a Toyota GT-autójával: összetettben a második, a kategóriájukban pedig az 1. helyen végeztek.

A Dakar-ralin is kipróbálta magát, 2002 és 2005 között zsinórban négyszer állt rajthoz, majd 2007-ben is visszatért.

Sokakhoz hasonlóan ő is azt vallja, hogy a Dakar-rali a legnagyobb kihívás az autósport világában.

"Mindegyik versenynek megvan a maga nehézsége, nehéz összehasonlítani őket, de az biztos, hogy a Dakart sokkal nehezebb teljesíteni, mint egy F1-es futamot, vagy akár Le Mans-t – nyilatkozta az első sivatagi ralija után, 2002-ben. – Szerintem nem túlzás azt állítani, hogy a világ legnehezebb versenyéről beszélünk.

Itt már az is felér egy győzelemmel, ha valaki épségben teljesíti az összes szakaszt."

Katajama az autóversenyzésen kívül is több sportban jeleskedett, az F1-es évei után például beleszeretett a hegymászásba.

Katajama 1999-ben második lett Le Mans-ban a Toyota gyári pilótájaként Forrás: AFP/Marcel Mochet

Legnagyobb álma beteljesüléseként 2002-ben sikerült a Mount Everestet is megmásznia,

amit élete legnagyobb sportteljesítményének tart. 2009-ben aggasztó hírek érkeztek az egykori F1-es pilótáról: a japán Fudzsi-hegy meghódítása közben társaival együtt nyoma veszett. Katajamát végül sikerült lemenekíteni a hegyről, két társa azonban életét vesztette. A japán a hegymászás mellett számos futó- és kerékpárversenyen vett részt, még egy saját magáról elnevezett biciklicsapatot is alapított.

Francia GP-győztesek a sivatagban

Miután a Párizs-Dakart egy francia sportegyesület szervezte,

a Dakar-ralin való részvétel a francia F1-es pilóták körében különösen népszerűnek bizonyult.

A nyolcvanas években több nagydíjgyőztes is kipróbálta magát az akkor még rendszerint Párizsból induló kalandon. A Ferrari F1-es csapatával 1982-ben és 1983-ban is futamot nyerő Patrick Tambay 1987-ben indult először a Dakaron és rögtön három szakaszgyőzelmet könyvelhetett el, ám az összetettben végül 20. lett. A következő évben javítani tudott, a harmadik helyen végzett egy Range Rover volánja mögött. A következő években is tartani tudta a lépést az élmezőnnyel, de a technika rendre közbeszólt, győzni egyszer sem tudott.

Ez azonban nem szegte kedvét, még 1996-ban is elindult a versenyen. "Szomorú világban élünk,

néha szükség van rá, hogy kicsit elmeneküljünk és felfedezőútra induljunk, újdonságokkal találkozzunk"

– felelte arra a kérdésre, hogy miért fontos számára a Dakar-rali.

Jacques Laffite sikeres F1-es pilótának számított: a hetvenes és nyolcvanas években összesen 6 futamot nyert a Ligier színeiben, de a gyakori kiesései miatt a 4. helynél egyszer sem tudott előrébb végezni a világbajnoki tabellán.

Az első turbómotoros F1-es győztes, Jabouille (jobbra) az 1983-as Párizs-Dakar rajtja előtt Forrás: AFP/Pierre Guillaud

A Dakar-ralit ő sem hagyhatta ki, de a legtöbb korábbi F1-es versenyzőhöz hasonlóan nem tudott kiemelkedő sikereket elérni a versenyen.

1988-ban a Porschével, a következő évben egy Nissannal próbálkozott, de nem ért el a célig. 1994-ben tért vissza – meglepő módon nem az autósok, hanem a motorosok mezőnyében –, de ekkor sem tudta befejezni a viadalt. Később visszaült az autóba, a legjobb eredménye egy 6. hely volt 1997-ben. Laffite a Le Mans-i 24 óráson is többször szerencsét próbált, de a dobogóra ott sem tudott felállni.

A francia GP-győztesek közül Jean-Pierre Jabouille is indult a Dakaron, mégpedig 1984-ben és 1985-ben, de mindkét próbálkozása balesettel végződött, pedig a győzelemre is esélyes Porsche volánjánál vágott neki a versenynek. A kétszeres F1-es futamgyőztes Jabouille, akire

leginkább úgy emlékszünk, mint aki a Renault turbómotor első sikerét aratta az 1979-es Francia Nagydíjon,

sok honfitársához hasonlóan Le Mans-ban hajszolta a sikert az F1-es pályafutása előtt, alatt és után. Négyszer állhatott fel a dobogóra a 24 órányi küzdelem után, de a 3. helynél egyszer sem tudott előrébb végezni.

Ugyan futamgyőzelmet nem aratott, érdemes megemlíteni egy másik francia, Jean-Pierre Jarier nevét is. 1973-ban elsöprő fölénnyel nyerte meg a Formula–2-es bajnokságot, ezután az egyik legnagyobb reménységként érkezett az F1-be. Az első teljes szezonját 1974-ben teljesítette, kétszer végzett pontszerző helyen, a Monacói Nagydíjon pedig a dobogóra is felállhatott. 1975-ben hiába volt gyors, a Shadow gyakran lerobbant alatta, mindössze három versenyen ért célba. A Brazil Nagydíjon sokáig vezetett is, de 8 körrel a vége előtt elromlott az autója. Újabb sikertelen szezonok következtek, pedig Jarier tempójával nem volt gond, egy megbízhatóbb autóval többször is dobogóra állhatott volna. A legkiemelkedőbb hétvégéje az

1978-as Kanadai Nagydíj volt, amelyet a Lotus beugró pilótájaként teljesített: megszerezte a pole pozíciót és a kieséséig uralta a futamot.

Jarier F1-es pályafutása balszerencsésen alakult, mindig rosszkor volt rossz helyen Forrás: DPPI/Dppi

Jarier 1983-ig próbálkozott a Formula–1-ben, de továbbra is elkerülte a szerencse.N

Nyilvánvaló tehetsége ellenére az 1979-es 11. helye volt a legjobb eredménye a világbajnokságban.

A Dakar-ralin 1985-ben indult egy Mercedesszel és remekül kezdett a francia: a negyedik szakasz után az összetett 2. helyén állt, ekkor azonban jött a szokásos pech, műszaki hiba miatt nem tudta folytatni a versenyt. Ekkorra már hozzászokott a balszerencséhez, és a hetvenes évek egyik legígéretesebb francia pilótája felhagyott autóversenyzéssel.