Már az első kanyarban is öt versenyző elesett és a kavicságyba sodródott. Ám néhány kanyarral később a címvédő és az idei összetettet is fölényesen vezető, valamint a versenyen is a pole pozícióból induló és élen haladó Francesco Bagnaia alól váratlanul kicsúszott a motor, így az olasz versenyző a földre esett.
Ráadásul mögötte még érkezett a mezőny, és Brad Binder nem is tudta elkerülni a Ducati versenyzőjét: a dél-afrikai versenyző áthajtott az olasz riválisa lábán.
A futamot a balesetek után azonnal félbeszakították, a mentők pedig ellátták, majd elszállították az orvsi központba Bagnaiát, ahogy az első balesetet okozó Enea Bastianinit.