Sportmúzeum |
Itt megtekintheti a Filmmúzeum interjúit a jelen és a múlt jeles magyar sportembereivel. |
Kamuti Jenő |
- Az imént, ahogy jöttünk ki az interjúszobából, a combjához kapott. Megsérült?
- Dehogy, csak görcsöt kaptam. Ebben a vívóruhában rengeteg folyadékot veszít az ember egy ilyen hosszú versenyen. És a vízzel együtt eltávoznak az ásványi sók is.
- Akkor most inkább csalódott?
- Azt azért nem mondanám. Pályafutásom eddigi messze legszebb eredménye ez az ezüst.
- Kinek tartozik a legnagyobb hálával ezért az ezüstéremért?
- Mindenképpen mesteremnek, Gerevich Györgynek, aki egész pályafutásom alatt, idestova 18 éve irányította a szakmai fejlődésemet a Vasasban. Azt azonban feltétlenül meg kell említenem, hogy a tatai edzőtáborban és szombat reggel, a versenyek előtt is Szabó Bencétől kaptam iskolát.
- Igen, az utolsó magyar egyéni kardvívó olimpiai bajnoktól...
- Azt se feledjük, hogy Bence tizenkét évvel ezelőtti, barcelonai diadala óta nem volt magyar érmes egyéniben; Atlantában Navarrete József, Sydneyben Ferjancsik volt negyedik helyezett.
- Egyébként hogy érzi magát Athénban?
- Teljesen őszintén mondom: az ezüstéremtől függetlenül is csodálatosan. Én már márciusban jártam itt, az előolimpián, és már akkor éreztem, hogy kiváló olimpiát rendeznek a görögök. Így is történt. Különben hogy is ne érezném magam csodálatosan?! Olimpiát csak négyévente rendeznek, ez tényleg a sport ünnepe.
- Mit szól Montano győzelméhez?
- Függetlenül attól, hogy voltak vitatható találatok, el kell ismernem, hogy Aldo barátom nagyszerűen vívott. Mi egyébként régi barátok vagyunk...