Vágólapra másolva!
Sokan oktatnak hazánkban a kishajó-vezetői képesítéshez szükséges anyagot, de különböző szolgáltatások mellé különböző árak is társulnak. Mielőtt körülnéznénk, hogy mit és hol kínál a piac, vegyük sorba, mire is jó az okmány és mik a feltételei a megszerzésének.

Mihez kell a kishajó-vezetői engedély?

  • Legfeljebb 20 méter hosszúságú, 10 négyzetméter vagy azt meghaladó vitorlafelületű vitorlás vezetéséhez vitorlás kishajó-vezetői engedély.
  • Legfeljebb 20 méter hosszúságú, 4 KW-os vagy azt meghaladó motorteljesítményű kisgéphajó vezetéséhez kisgéphajó-vezetői engedély.

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy a nálunk népszerűbb kis túrázásra is alkalmas hajókra - mint például a Kalóz -, nem szükséges ez a vizsga. De ha már egy kicsit nagyobb hajóban gondolkozunk, netán még azt is szeretnénk, ha fedél lenne a fejünk felett, akkor mindenképpen érdemes megszerezni.

Mire van szükség egy ilyen tanfolyam elvégzéséhez?

  • alapfokú iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány
  • betöltött 18. életév

A vizsgához szükséges dokumentumok:

  • kitöltött jelentkezési lap (nyilatkozatokkal együtt),
  • vizsgadíj befizetését igazoló eredeti feladóvevény, melynek összege kategóriánként: 3200 Ft,
  • kishajó vezetésére szóló orvosi igazolás,
  • személyi igazolvány (külföldi vizsgázó esetén útlevél), melyet a vizsga megkezdése előtt kell bemutatni.

Képesítő vizsgák tárgyai:

Belvízi kedvtelési célú

kisgéphajó-vezető vizsga
Belvízi kedvtelési célú

vitorlás kishajó-vezető vizsga

Hajózási Szabályzat
Hajózási Szabályzat

Hajóvezetés
Hajóvezetés

Hajózási földrajz, Vízrajz, Meteorológia
Hajózási földrajz, Vízrajz, Meteorológia

Hajóelmélet, a hajók szerkezete, felszerelése, építése, hajógéptan
Hajóelmélet, a hajók szerkezete, felszerelése, építése, hajógéptan

Vízből mentés, Elsősegélynyújtás
Vízből mentés, Elsősegélynyújtás,

Vitorlázás elmélete

Vízi közlekedési alapismeretek és kisgéphajó gyakorlati vezetése
Vízi közlekedési alapismeretek és vitorlás kishajó gyakorlati vezetése

A vizsga elintézhető a Hajózási Felügyeletnél, de a vitorlázással éppen ismerkedők jobban járnak, ha egy tanfolyamon is részt vesznek.

A következő részben megvizsgáljuk a tanfolyamok lehetőségeit, azok árait és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat.

Egy fontos tanács kezdőknek:

  • Attól még, hogy valaki egy ilyen papírt megszerez, nem lesz vitorlázó. A vitorlázást elsajátításához évek tapasztalata szükséges. Egy vihart túlélni nem a papír segítségével lehet, hanem jó döntésekkel és hozzáértéssel. És soha nem szabad elfelejteni, hogy: Bár felül a gálya és alul a víznek árja, azért a víz az úr.