Vágólapra másolva!
December 5-én az Orlando Magic ellen kezdte meg győzelmi sorozatát a San Antonio Spurs csapata, s az NBA jelenlegi címvédője a pénteki játéknapon ugyancsak McGradyék ellen aratta immáron zsinórban tizenkettedik sikerét. A New Jersey Nets idén másodszor is legyőzte a Detroit Pistonst.

Beindult a nagyüzem a karácsonyi lazítást követően az NBA-ben, a pénteki játéknapon tizenhárom mérkőzésre is sor került. Nagy meglepetés ezúttal nem született, a legizgalmasabb párharcot ezúttal a New Jersey Nets detroiti vendégjátéka jelentette. A tavalyi Keleti főcsoport-döntőben a Nets "söprést", azaz 4-0-s siker könyvelt el a riválissal szemben, s úgy tűnik, a jó sorozat idén is folytatódik. A Pistons a 2003-2004-es bajnokságban most kapott ki másodszor a Jason Kidd vezette ellenféltől.

A 82-79-es sikerből a kis "nagyember" - idén immáron ötödik alkalommal - tripladuplával vette ki a részét: 24 pontja mellett 11 lepattanót is szedett, s kiosztott 12 asszisztot is. A Detroitban Richard Hamilton 20 és Chauncey Billups 15 pontja ezúttal kevésnek bizonyult.

Sorozatban tizenkettedik győzelmét aratta a San Antonio Spurs, az áldozat ezúttal az az Orlando Magic volt, amely ellen még december 5-én a szériát megkezdte a bajnok. Tim Duncan 27 pontot és 16 lepattanót jegyzett, az utolsó negyed 15-0-s részsikerében "ludas" Tony Parker 22 ponttal zárt.

Eredmények:
Washington Wizards - Miami Heat 84-92 (28-27, 16-20, 23-20, 17-25)
ld.:
L. Hughes 21, J. Hayes 14, illetve E. Jones 22, L. Odom 17, D. Wade 17

Cleveland Cavaliers - Chicago Bulls 80-87 (20-19, 25-27, 23-25, 12-16)
ld.:
L. James 18,... C. Boozer 10 (14 lep.), illetve J. Crawford 30, K. Hill 21, A. Davis 12 (11 lep.)

New Orleans Hornets - Atlanta Hawks 109-79 (32-18, 21-19, 29-22, 27-20)
ld.:
D. Wesley 32, B. Davis 21, P. Brown 16, illetve N. Mohammed 12, L. Nailon 10

Detroit Pistons - New Jersey Nets 79-82 (12-22, 15-12, 31-20, 21-28)
ld.:
R. Hamilton 20, C. Billups 15, illetve R. Jefferson 27, J. Kidd 24 (11 lep., 12 assz.)

Memphis Grizzlies - New York Knicks 94-98 (18-24, 25-30, 24-22, 27-22)
ld.:
P. Gasol 20, J. Williams 18, illetve K. van Horn 28 (13 lep.), A. Houston 18

Milwaukee Bucks - Indiana Pacers 101-96 (21-23, 28-27, 18-27, 34-19)
ld.:
M. Redd 26, T. Kukoc 15, D. Jones 14, illetve J. O'Neal 27 (11 lep.), R. Artest 18, A. Johnson 16

San Antonio Spurs - Orlando Magic 98-83 (28-20, 22-20, 24-30, 24-13)
ld.:
T. Duncan 27 (16 lep.), T. Parker 22, R. Horry 14, illetve T. McGrady 24, J. Howard 13

Denver Nuggets - Houston Rockets 95-94 (19-27, 18-24, 33-21, 25-22)
ld.:
C. Anthony 37, A. Miller 22, V. Lenard 17, illetve M. Taylor 22, C. Mobley 17

Phoenix Suns - Boston Celtics 102-104 (26-24, 30-21, 19-30, 27-29)
ld.:
S. Marion 25, S. Marbury 18, A. Hardaway 14, illetve P. Pierce 27 (7 lep., 11 assz.), W. McCarty 20, M. Blount 16

Utah Jazz - Toronto Raptors 97-94 (23-27, 22-23, 21-20, 22-18, 9-6) - hosszabbítás után
ld.:
R. Bell 19, A. Kirilenko 17, illetve V. Carter 30, A. Williams 14

Golden State Warriors - Sacramento Kings 98-91 (32-30, 24-25, 28-18, 14-18)
ld.:
J. Richardson 25, M. Dunleavy 18, T. Murphy 15 (14 lep.), illetve M. Bibby 28, P. Stojakovic 16

Los Angeles Clippers - Philadelphia 76ers 101-98 (27-21, 31-33, 22-23, 21-21)
ld.:
Q. Richardson 22, E. Brand 20, C. Maggette 18, illetve G. Robinson 21, A. McKie 16

Portland TrailBlazers - Minnesota Timberwolves 101-92 (24-26, 37-17, 19-31, 21-18)
ld.:
J. McInnis 21, W. Person 20, Z. Randolph 18 (12 lep.), illetve K. Garnett 27 (10 lep., 9 assz.), S. Cassell 23, L. Sprewell 21