Vágólapra másolva!
Miután kikapott New Jerseyben, nem jutott főcsoportja legjobb nyolc csapata közé a Philadelphia 76ers kosárlabda-együttese, így az NBA-rájátszásba Keleten a Boston csúszott be nyolcadikként. Az élcsapatok közül kikapott a Lakers és a Mavericks, Chicagóban Jamal Crawford ötvenet szórt a Raptorsnak.

Zsinórban öt playoff-részvétel után az idei szezon már az alapszakaszt követően befejeződik a Philadelphia 76ers számára. Az NBA vasárnapi játéknapján ugyanis az utolsó szalmaszálba nem tudott belekapaszkodni az együttes, s 89-75-re kikapott a New Jersey Netstől. A vereség azt is jelenti, hogy Allen Iversonék nem juthatnak a főcsoport legjobb nyolc együttese közé, az utolsó hely a Boston Celtics együtteséé lett.

1997. április 27-e óta nem fordult elő Chicagóban, hogy Bulls-játékos 50 pont felett termeljen egy mérkőzésen. A legendás Michael Jordan akkori teljesítménye után hét évet kellett várni hasonló bravúrra: vasárnap Jamal Crawford dobott félszáz pontot a Toronto Raptorsnak, ezzel segítve a Bikákat a hosszabbítás során kivívott 114-108-as diadalra.

Crawford az idei szezonban a negyedik olyan kosaras, aki elérte az ötvenes határt, korábban ez csak Allen Iversonnak, Rashard Lewisnak és Tracy McGradynek sikerült - utóbbinak kétszer is (51-et dobott novemberben a Denvernek és a 62-t márciusban a Washingtonnak).

eredmények:
New Jersey Nets - Philadelphia 76ers 89-75 (17-25, 21-16, 28-13, 23-21)
ld.:
K. Martin 15, K. Kittles 14, illetve K. Thomas 13, E. Snow 13

Toronto Raptors - Chicago Bulls 108-114 (27-25, 21-21, 20-18, 33-37, 7-13) - hosszabbítás után
ld.:
J. Rose 32, V. Carter 30, M. Peterson 22, illetve J. Crawford 50, E. Curry 25, A. Davis 17

Sacramento Kings - Los Angeles Lakers 102-85 (31-15, 23-20, 19-24, 29-26)
ld.:
C. Webber 25 (12 lep.), D. Christie 21, M. Bibby 15, illetve G. Payton 15, D. Fisher 14

Golden State Warriors - Dallas Mavericks 108-107 (28-33, 21-23, 30-30, 29-21)
ld.:
J. Richardson 24 (11 lep.), S. Claxton 19, illetve D. Nowitzki 29 (14 lep.), M. Daniels 21

Phoenix Suns - Memphis Grizzlies 89-83 (26-30, 23-19, 16-19, 24-25)
ld.:
A. Stoudamire 29, L. Barbosa 17, illetve S. Battier 18, J. Posey 16

Los Angeles Clippers - San Antonio Spurs 79-88 (19-28, 23-18, 21-18, 16-24)
ld.:
E. Brand 23 (12 lep.), C. Kaman 14, illetve T. Duncan 26, T. Parker 14.