ATLANTA, GA - NOVEMBER 21: Vince Carter #15 of the Atlanta Hawks dunks and scores his 25,000th NBA point in the final seconds of their 124-108 loss to the Toronto Raptors at State Farm Arena on November 21, 2018 in Atlanta, Georgia. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement. Kevin C. Cox/Getty Images/AFP
Vágólapra másolva!
Az NBA-rajongók számára mindig különleges időszak a nyári holtszezon, hiszen ilyenkor ugyan nincsenek meccsek, de van például draft, és kinyit a szabadügynökpiac is, azaz nem maradunk események nélkül. Sajnos, többnyire ekkor jelenti be visszavonulását néhány ikon is, elég csak Tony Parkerre gondolni, aki néhány nappal ezelőtt mondta ki, hogy vége. Szép lassan mindegyik olyan legenda visszavonul, aki az ezredforduló környékén robbant be, és a 2000-es évek meghatározó alakja volt. Van azonban valaki, aki 42 évesen még mindig érzi magában az erőt, ráadásul olyan dolgokat művel, ami a húszéveseknek is becsületükre válna. Vince Carter már akkor az NBA zsákolóbajnoka volt, amikor néhány mostani újonc még meg sem született, de ez nem érdekli, sőt, egészen hihetetlen rekordra készül.
Elcserélik a legjobb barátjára
Vincent Lamar Carter a floridai Daytona Beachen született 1977. január 26-án. Hamar kiderült róla, hogy tehetséges fiú, ráadásul már a gimnáziumi éveiben majdnem két méter magas volt, valamint hihetetlen rugókkal áldotta meg a sors. A Mainland gimit végzős évében 56 év után először segítette állami bajnoki címhez, az ország egyik legnépszerűbb középiskolás sportolója lett.
Annyira atletikus volt, hogy már ekkor úgy tűnt, mintha rá kevésbé hatna a gravitáció. Ha felugrott, nem igazán akart leesni, embertelen súlypont-emelkedésének köszönhetően demoralizáló blokkokat osztott ki, emellett irgalmatlan nagy zsákolásokat is bemutatott.
Sok egyetem szerette volna a soraiban tudni, ő végül s nívós North Carolina Universityt választotta (ide járt Michael Jordan is), a legendás Dean Smith edzőtől pedig sokat tanult, egy sima ugrógépből komplett kosaras vált. Antawn Jamisonnal kétszer is az egyetemi bajnokság (NCAA) Final4-jába vezették a Tar Heelst, aztán 1998-ban a két jó barát jelentkezett az NBA draftjára.
Jamisont a negyedik helyen választó Toronto Raptors vitte el, Cartert pedig eggyel később, az ötödikként húzó Golden State Warriors. De még mielőtt megbarátkoztak volna a gondolattal, hol fognak játszani, a két klub gyorsan el is cserélte őket – egymásra.
Helyükre kerültek a sapkák, Carter (balra) a Torontóét, Jamison a Golden State-ét tartja kezében Forrás: nba.com
„Láttam, hogy Antawn már sejt valamit a dologból, és nekem is furcsa volt, hogy a Toronto őt vitte el, mert nem is volt náluk a draft előtt privát edzésen, én viszont igen. Miután lejött a pódiumról, az ügynöke azonnal odalépett hozzá és mondott neki valamit, kezdett egyre érdekesebb lenni a helyzet. Aztán a Golden State szólított engem, és amikor felmentem a komisszárhoz, David Sternhöz, szólt nekem, hogy volt egy csere, maradjak itt.
Antawn visszajött, kicseréltük a sapkáinkat, aztán mehettünk le. Akkor csak azon járt az eszem, hogy egy csapatba kerültem az unokatestvéremmel, Tracy McGradyvel. Utólag visszagondolva, örülök, hogy rögtön az első pillanatban megtapasztaltam, hogy az NBA nemcsak a kosárlabdáról, hanem az üzletről is szól
– idézte fel az eseményeket egy 2017-es interjúban.
Másfél év alatt szupersztár lett
Az NBA 1998-99-es idénye a bérvita miatt később indult, és csak rövidített alapszakaszt rendeztek. A ligában a negyedik szezonját kezdő Raptors beköltözött az Air Canada Centerbe, de felemásra sikerült az éve, és lemaradt a rájátszásról. Carter viszont 18,3 pontos átlaggal megnyerte az Év Újonca-díjat, házi pontkirály is lett.
Az áttörést a '99-2000-es idény hozta meg számára és a Torontónak is. Továbbra is elképesztően látványosan játszott, az egész város a szívébe zárta, meccsről meccsre megtöltötte a csarnokot, ráadásul a látvány ebben a szezonban már eredményességgel is párosult.
Pontátlagát 25,7-re emelte, ami az egész NBA-ben a negyedik legmagasabb volt, a Raptors 45 győzelmet szerzett, és története során először bejutott a rájátszásba. Carter elnyerte az „Air Canada” becenevet, utalva arra, hogy bizony ő volt a levegő ura.
Atletikussága és észak-karolinai múltja miatt őt is elkezdték Michael Jordanhez hasonlítani, és erre rátett egy lapáttal a 2000-es All-Star hétvége. Cartert meghívták a zsákolóversenyre, ahol örökké emlékezetes produkciót nyújtott, soha nem látott mutatványokkal rukkolt elő, végérvényesen letette a névjegyét.
Ő lett az NBA egyik legfényesebb csillaga, és magasan a legszórakoztatóbb. A remek szezon meghozta gyümölcsét, Rudy Tomjanovich, az amerikai válogatott szövetségi kapitánya beválogatta a Sydney-be utazó olimpiai keretbe, ahol végül aranyérmet szerzett, a Team USA mindegyik mérkőzését megnyerte, Carter volt a csapat legeredményesebb játékosa.
A legemlékezetesebb pillanat is hozzá köthető, a franciák elleni csoportmeccsen bemutatta a történelem egyik, ha nem a legemlékezetesebb zsákolását, amikor szó szerint átugrotta a 218 centi magas centert, Frederic Weist.
Önbizalomtól duzzadva, olimpiai arannyal a nyakában érkezett a 2000-01-es szezonra, igaz, McGrady az Orlando Magichez igazolt, ahol aztán kétszer is pontkirály lett. A Raptors kispadjára Lenny Wilkens ült le, a csapat és Carter együtt fejlődött tovább: ezúttal 47 győzelem jött össze az alapszakaszban, VC pedig 27,6 pontot átlagolt, másodszor hívták meg az All-Star gála főmeccsére, szezon végén pedig bekerült az NBA második számú álomötösébe. A rájátszás első körében visszavágtak a New York Knicksnek,
a következőben pedig jött egy emlékezetes csata a Philadelphia 76ers és egy másik szupersztár, a szezon MVP-je, Allen Iverson ellen.
A két klasszis olykor embertelen produkciót nyújtott, Carter a harmadik meccsen 50 pontot dobott, és több NBA-rekordot állított fel azzal, hogy egy félidő alatt nyolc triplát dobott be úgy, hogy közben nem volt rossz kísérlete.
A sorozat elment a hetedik, mindent eldöntő mérkőzésig, amely az amerikai NBC csatorna legnézettebb, nem nagydöntős meccs lett. Viszont egy hosszú szappanopera kezdete is. Carter ugyanis még nyáron befejezte az egyetemet (három év után jött el a UNC-ről, egy még volt hátra), és a diplomaosztót pont a hetedik mérkőzés előtt rendezték. VC elutazott Észak-Karolinába, hogy átvegye az oklevelét, és bár a meccsre visszaért, játékában nem volt sok köszönet (igaz, Iversonéban sem, mindkettőjüket kettős emberfogással őrizte a másik csapat). Carter még így is megnyerhette volna a meccset, de az egypontos hátrányban, a dudaszó pillanatában elengedett dobása lejött a gyűrűről, a Toronto pedig kiesett.
Többévnyi torontói hanyatlás, viharos válás
A következő évek nem sikerültek ilyen jól, főleg Carter sérülései miatt, először 22, majd 39 meccset kellett kihagynia. 2003-04-ben 73-szor pályára tudott lépni, de a Toronto így sem jutott rájátszásba, a tulajdonosi kör pedig nagytakarítást tartott, az egész vezetőség és edzői stáb repült. A klubelnök ezután biztosította Cartert arról, hogy a cél továbbra is a bajnoki cím és a csapat megerősítése.
Ehhez képest az új általános igazgató és az új edző is azzal nyitott, hogy itt bizony újjáépítés következik, a győzelem másodlagos. Carter úgy érezte, elárulták, tombolni kezdett, cserét követelt, a szurkolók ekkor még az ő pártját fogták. Egyre kevesebbet játszott, a negyedik negyedekben szinte végig ült.
Carter sosem tisztelte az újonc vezetőedzőt Forrás: Toronto Observer
Egy idő után ő sem tette oda magát, magasról tojt a csapatra, többet ártott a pályán, mint amennyit használt, ezzel zsarolva a vezetőséget, hogy cseréljék el, ráadásul magára haragította a drukkereket is. Sőt, a viszony annyira elmérgesedett, hogy akkori csapattársa,
Jalen Rose állítása szerint az egyik edzésen összeveszett Sam Mitchell vezetőedzővel, majd egész egyszerűen felemelte, és földhöz vágta a trénert, akinél betelt a pohár.
Végül 2004. december 17-én a New Jersey Nets Alonzo Mourningért, Aaron Williamsért, Eric Williamsért és két elsőkörös draftjogért cserébe kimenekítette Torontóból.
A Nets 2002-ben és 2003-ban is döntőt játszott, a klubnál azt remélték, Carter tökéletesen illik majd Jason Kidd, valamint a komoly ütemben fejlődő Richard Jefferson mellé. Az elképzelés azonban nem teljesen jött be, a csapat többi része alulról súrolta az átlagos szintet. Kétszer jutottak el a második körig a playoffban, ennél messzebb viszont soha. Persze ez legkevésbé sem Kidden és Carteren múlt, ők remekül játszottak, és jól megértették egymást a pályán. Erre egy példa 2007. április 7., amikor a két csapattárs ugyanazon a meccsen ért el tripladuplát (három statisztikai mutatóban is kétszámjegyű érték), amire 18 éve nem volt példa, akkor Michael Jordan és Scottie Pippen volt erre képes.
Mindig rosszkor kerül rossz helyre az öreg vándor
A Netsben viszont nem volt több, Kiddet végül Dallasba cserélték, hogy esélyt kapjon egy bajnoki címre. Carter egyedül maradt, és azon kívül, hogy borsot törhetett a Toronto orra alá, másnak nem örülhetett.
A csapat megindult a lejtőn, ezért Cartertől is megszabadult, és 2009 nyarán a legutóbbi döntőt elveszítő Orlandóhoz cserélte. Itt a pontátlaga először csúszott vissza 20 alá az újoncéve óta, de legalább a Magickel eljutott a főcsoportdöntőig, viszont ott a Boston Celtics jobbnak bizonyult, a finálé megint nem jött össze. Még egy menetelés már nem fért bele, 2010 decemberében Carter a Phoenix Sunshoz került, ahol tovább esett a teljesítménye. A 2011-12-es szezon előtt az arizonai csapat spórolás céljából kivágta, ő pedig Dallasba igazolt, amelynek azonban esélye sem volt a címvédésre, ugyanis a bajnokcsapat a győzelem után szétszéledt.
Neki sem ment a játék, csupán 10,1 pontot szerzett meccsenként, és ez volt az utolsó olyan idénye, amikor a meccsek többségén kezdett, innentől javarészt a kispadról szállt be.
2014 nyarán Memphisbe igazolt, bár ekkor már sok olyan hangot lehetett hallani, hogy talán jobban tenné, ha visszavonulna. A Grizzliesnél töltött három idénye alatt mindig 10 pont alatti átlagot hozott, kiegészítőember lett belőle, de nem akarta abbahagyni, saját elmondása szerint őt csak az érdekelte, hogy kosarazhasson. 2017 januárjában betöltötte a 40-et, de még ekkor is olyan videók kerültek ki róla, amiken mindenféle gond nélkül zsákol 360-akat, vagy dobál félpályás kosarakat.
A gyorsasága megkopott, és talán a rugói is, de még így is felvette a versenyt bármelyik szuperatlétával, ráadásul „öregkorára” rendkívül megbízható tripladobó vált belőle. A hároméves memphisi kaland után Sacramentóba igazolt, a legutóbbi idényt pedig az Atlanta Hawksnál töltötte. 1-1 meccs erejéig mindig fel tudott támadni, és bevert minimum 20 pontot (42 évesen ő lett a legidősebb, aki átlépte ezt a határt), közben az NBA örökös pontlistáján is kúszott felfelé (jelenleg 20.), akárcsak a bedobott triplákén (6.), és a lejátszott meccsekén (5.). Érdekesség, hogy éppen a Toronto ellen szerezte meg 25 000. pontját.
Az Atlantához sem levezetni ment:
De tényleg, mikor megy nyugdíjba?
Habár 2018-ban azt mondta, 2019-ben befejezi, ezt később felülírta, amikor kijelentette, tovább akar játszani, mert imádja a kosárlabdát. Az Atlantánál lejárt a szerződése, de ha valamelyik csapat leigazolja, akkor egyedülálló rekordot állíthatna fel, ugyanis ő lenne a történelem első játékosa, aki négy különböző évtizedben ('90-es, 2000-es, '10-es, '20-as évek) is pályára lépne az NBA-ben. Egészen elképesztő karrier és teljesítmény, arról nem is beszélve, hogy ő lenne ugyancsak az első, aki 22 szezont játszott a profiligában.
Amikor Vince Cartert draftolták az NBA-ben, akkor:
Michael Jordan hatodszor lett bajnok a Bullsszal.
Megalapították a Google-t.
Kijött Britney Spears első albuma.
Piacra dobták a Nokia 5110-et, az egész világ Snake-ezett.
Franciaország nyerte a focivébét.
Ő az utolsó aktív játékos, aki a '90-es években került a ligába, és az utolsó, aki a '70-es években született, szinte döbbenetes, hogy még mindig bírja. Közben felnőtt, edzőverő szupersztárból egy utolsó, nyugodt mohikán lett. Már csak az a kérdés, hol folytatja. A hírek szerint az Atlanta szívesen megtartaná egyfajta mentornak az ott alakuló, rendkívül tehetséges fiatal mag számára, de a legvalószínűbb, hogy nem más, mint a Toronto Raptors fogja leigazolni.
Carter 2019. június 10-én ismét feltűnt Torontóban, a közönség vastapssal köszöntötte Forrás: AFP/2019 Getty Images/Vaughn Ridley
Az elmúlt években a város és a klub, valamint Carter között helyreállt a béke, többször is köszöntötték megható gesztussal (mivel minden évben azt hitték, az lesz az utolsó szereplése Kanadában), sőt, néhány éve már a mezeit sem égetik, szóval a felek nyitottak a kapcsolat teljes helyreállítására. Ha az NBA jelenlegi címvédőjének sikerül megtartania Kawhi Leonardot és Marc Gasolt, akkor a csapat ugyanúgy bajnokesélyes marad, és ha összejönne a duplázás, azzal Carter maratoni hosszúságú, immáron hollywoodi filmbe illő karrierje is tökéletesen végződhetne. 43 évesen, a csúcson, annál a csapatnál, amelyet ő tett fel a kosárlabda térképére. Július 1. után okosabbak leszünk, akkor nyit a piac.
