A Tampa már az előző összecsapáson is lezárhatta volna a csatát, azonban kétszeri hosszabbításban kikapott. Most is támadólag lépett fel a Lightning, de az 5. percben, első kapura lövéséből betalált a rivális: Devon Toews jól mozgott el hátvéd helyéről, az Anders Lee-től kapott passzal elfektette Andrej Vaszilevszkij kapust, majd a kaput megkerülve volt eredményes. Bő két perc múlva egyenlített a Tampa. A szlovák Erik Cernak lövése csúnyán kipattant előre a másik orosz hálóőrről, Szemjon Varlamovról, és a berobbanó Victor Hedman nem hibázott. A svéd légiósnak ez volt a kilencedik találata a playoffban, ez minden idők harmadik legjobb teljesítménye védőtől.
A továbbiakban is hatalmas nyomás nehezedett a New York-i kapura, ám Varlamov ekkor már remekelt, egyszer pedig a kapuvas segítette ki.
A folytatásban is szinte felborult a pálya, a Szigetlakók - akik négy percnyi emberhátrányuk alatt hősiesen védekeztek - csak a második harmad második felében tudtak támadni, egyszer a kapuvasat találták el.
Az alapjátékidő hajrájában Andy Greene magas bottal véletlenül megütötte Nyikita Kucserov arcát, így a Tampa megint emberelőnybe került, amely áthúzódott a hosszabbításra, de a Lightning nem élt a lehetőséggel, sőt, Brock Nelson kiugrás után majdnem megnyerte a meccset az Islandersnek.
A 74. percben viszont már eldőlt a párharc:
Barclay Goodrow kapu mögül visszatett korongját Anthony Cirelli úgy ütötte a kapuba, hogy a korong a jobb kapuvasról Varlamov bal sarkára, onnan pedig a gólvonal mögé csúszott. Varlamov 46, míg honfitársa, Vaszilevszkij 26 lövést hárított.
A 2015 után ismét döntős Tampa a Dallas Starsszal vívja a finálét az edmontoni buborékban. A párharc magyar idő szerint vasárnap hajnalban kezdődik.
Eredmény:
Keleti főcsoport, döntő, 6. mérkőzés:
New York Islanders- Tampa Bay Lightning 1-2, hosszabbítás után
A párharcot 4-2-es összesítéssel a Tampa nyerte.