Szepesi és Verrasztó a döntőért úszhat 200 háton

Vágólapra másolva!
A péntek délelőtti programban Szepesi Nikolett és Verrasztó Evelyn révén két magyar versenyző szállt vízbe a melbourne-i vébén, és mindketten az elődöntőbe jutottak a 200 méteres hátúszás selejtezőjéből.
Vágólapra másolva!

Tomka Tivadar helyszíni tudósítása Melbourne-ből

Cseh László bronzérmét követően egészen más érzés volt a péntek délelőtti úszószámokat végignézni Melbourne-ben, amelyben magyar részről Szepesi Nikolett és Verrasztó Evelyn az utolsó futamban kapott szerepet a 200 méteres hátúszás selejtezőjében.

Az előbbi a hatos pályáról, míg utóbbi versenyzőnk a kettesről csobbant a vízbe. Az idén a világranglistát ezen a távon vezető Szepesi könnyedén úszva jutott az elődöntőbe a negyedik legjobb idővel (2:10.85 perc), amely egyben újabb olimpiai kvótát jelentett.

Verrasztó Evelynnek is sikerült továbblépnie, a tizenötödik helyen kvalifikálta magát az elődöntőbe 2:13.04 perces idővel.

Szepesi Nikolett köhécselve, de mosolygósan lépett a vegyes zónába a selejtező után.
- Talán beteg?
- Kicsit megfáztam és kapar a torkom, szerencsére ez az úszásomon nem látszott meg.

Forrás: [origo]

Szepesi Nikolettnek jó esélye van a döntőbe kerülésre

- Megúszta az olimpiai A szintet és megjavította az egyéni csúcsát, ráadásul még az egészségi állapota sem tökéletes, ez bravúr.
- Nagyon örülök mindezeknek, és valóban megnyugtató, hogy kicsit köhögve is jól ment az úszás. Szeretnék délután tovább faragni az időmön és mindenféleképpen a döntőbe kerülés a cél. Néztem a többieket, erős a mezőny, és csak azt sajnálom, hogy ezt az időt, amit most a selejtezőben elértem, nem sikerült a tavalyi budapesti Eb-n megúsznom, mert azzal ezüstérmes lettem volna.

- Itt Melbourne-ben kárpótolhatja magát.
- Azon leszek.

Verrasztó Evelyn szomorkásan és csalódottan ballagott az öltöző felé, pedig ő is továbbjutott. "Jobb időt szerettem volna úszni" -foglalta össze tömören és lakonikusan a fiatal úszótehetség a történteket.

Ami a vébé sztárjait illeti, az Egyesült Államok válogatottjának eddigi szereplése mellett, aligha lehet szó nélkül elmenni. Félelmetes az amerikai armada, amely tizenegy aranyérmet nyert idáig és ebből hét számot világcsúccsal. Nem véletlen, hogy az ausztrál lapok is címoldalakat szentelnek a már-már galaktikus tengerentúliaknak.

Forrás: [origo]

Az ausztrál lapok nem fukarkodnak a dicsérettel az amerikaiakkal kapcsolatban