Meg kellett védeni a raboktól a 30 év börtönre ítélt színészt

'Battle: Los Angeles' Premiere
Danny Masterson
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Danny Masterson egy fegyházban tölti büntetését: akadtak, akik rászálltak az első napokban.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, az Azok a 70-es évek show című sorozat sztárja, Danny Masterson január végén átkerült a North Kern állami börtönből a kaliforniai Corcoranba, amely jóval szigorúbban őrzött intézmény, Charles Mansont is ott tartották fogva a haláláig. Masterson így többszörös erőszaktevők és gyilkosok közé került, egyik rabtársa az a férfi, aki megölte Bill Cosby fiát. A színészt maximális készültséggel őrzik, nem utolsósorban a saját biztonsága miatt.

Danny Masterson börtönfotója 
Fotó: AFP

A 47 éves Masterson leghamarabb 2042-ben kérheti a szabadon bocsátását, amit jó magaviselet esetén hagyhat jóvá a bíróság. Danny Masterson 30 évtől életfogytig tartó börtönt kapott két nő megerőszakolása miatt, erről itt írtunk korábban.

Más rabok megvédték

Az erőszakos színész egyik rabtársa most arról beszélt, hogy a rácsok mögött a férfi „nem tűnik túlságosan szégyenlősnek”, és megválogatja, kik vannak mellette. Eleinte állítólag volt pár elítélt, akik megpróbáltak uralkodni fölötte (ahogy ez gyakran megesik a börtönbe került újakkal), de néhány másik rab megvédte.

"Szóval, van egy baráti klikkje, ha nevezhetjük így, akikkel együtt lóg. Ez többnyire a szomszédos cellákban lévő fickókból áll. Ez egy érettebb társaság, szóval nem csinálnak hülyeségeket. Ezek idősebb emberek, akik 25 évtől életfogytiglani börtönbüntetésüket töltik és abban reménykednek, feltételes szabadlábra helyezik majd őket… szóval jól viselkednek" – mondta a rabtárs.

Havi 300 dolláros kerete van a raboknak

Az ételre panaszkodott, de egy fegyházban aligha lehet csúcsminőségű élelmiszerekre számítani. Gyakran van grillcsirke, fonnyadt salátával, a reggeli rántotta pedig tojásporból és szójából készül a színész rabtársa szerint. Havonta 300 dollárt költhetnek magukra az elítéltek a helyi kisboltban.

A beszámoló szerint a színész láthatóan nem szenved odabenn, sokat van a pickleball-pályán (a pickleballt egy speciálisan erre a játékra tervezett ütővel és labdával játsszák, a tenisz, tollaslabda és asztalitenisz elemeit vegyíti. Két vagy négy játékos játssza egyszerre). Masterson állítólag jó viszonyban van a börtönőrökkel is.

A bennfentes szerint mindennap délután 3-kor a cellájában kell lennie a létszámellenőrzés miatt, de szórakozásra használhat egy tabletet. A készülékkel videojátékokat játszhat, vagy választhat a tévéműsorok és filmek közül, amelyeket megnézhet. A raboknak nincs hozzáférésük az internethez, és természetesen minden e-mailjét és üzenetét figyelik.