Társoldalunk:

Söpört a Tampa Bay az NHL-ben

Egy párharc eldőlt, a másikban minden kezdődik elölről, így összegezhetnénk az NHL rájátszásának aktuális játéknapját. A Tampa Bay ismét nyert Montrealban, és ezzel 4-0-s összesítéssel továbbjutott, a Detroit pedig szintén Kanadában diadalmaskodott, és 2-2-re alakította a Calgary elleni pároscsata állását.

A Montrealnak mindenképpen nyernie kellett, hogy életben maradjanak a reményei, ennek megfelelően Sundström révén hamar meg is szerezték a vezetést, és uralták az első harmadot. A Tampa Bay aztán a második harmad közepén robbantott, előbb Boyle fejezett be pontosan egy emberelőnyös szituációt, majd Richards, az előző mérkőzés hőse csendesítette el a montreali publikumot. A végén még Modin talált be az üres kapuba, így a Tampa Bay először jutott túl a playoff második fordulóján története során. A floridaiak hetedik meccsüket nyerték zsinórban, utoljára a New York Islanderstől kaptak ki, az előző forduló második mérkőzésén. Habibulin újra nagyot nyújtott, 27 lövést hatástalanított, és ezzel vezeti a kapusok rangsorát, 0,99-es gólátlaggal, és négy shutouttal.

A Detroit a Montrealhoz hasonlóan bekezdett a Calgary ellen, Maltby ugyanis a huszonnegyedik másodpercben vezetéshez juttatta csapatát. Deveraux aztán tolt még egyet a vendégek szekerén, és úgy tűnt sima csatára van kilátás. Nem így lett, ugyanis három perc alatt egyenlített a Flames, Gelinas és Nieminen tizennyolc másodpercen belül szomorították Joseph kapust, és máris visszajött a majd húszezres kanadai közönség életkedve. A boldogság azonban csak az utolsó harmad közepéig tartott, ekkor a Calgary kapuja előtt cirkáló Dandenault bekotort egy lecsorgó korongot, majd a minden mindegy alapon extra támadóval rohamozó kanadaiak a végén még egy üres kapus gólt is beszedtek, ezzel kezdődik minden elölről a párharcban.

Keleti főcsoport, elődöntő:
Montreal Canadiens - Tampa Bay Lightning 1-3
gól:
Sundström (05:46), illetve Boyle (31:57), Richards (37:14), Modin (59:04)
Továbbjutott a Tampa Bay 4-0-val

Nyugati főcsoport, elődöntő:
Calgary Flames - Detroit Red Wings 2-4
gól:
Gelinas (25:45), Nieminen (26:03), illetve Maltby (00:26), Devaraux (23:00), Dandenault (50:02), Zetterberg (59:36)
az állás: 2-2

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK