Megszakadt a Boston borzalmas sorozata

Boston Celtics v New York Knicks GettyImageRank2 SPORT BASKETBALL NBA kyrie irving
Kyrie Irving újra örülhetett
Vágólapra másolva!
A Boston Celtics a Los Angeles Clippers otthonában szakította meg rossz sorozatát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban.

A Keleti főcsoport listavezetője az előző négy mérkőzését elveszítette. A Los Angeles-i találkozó legjobbja Kyrie Irving volt, aki 20 pontot dobott, 8 lepattanót szerzett és 7 gólpasszt adott, köztük egy ilyet is:

@kyrieirving dumps it off to @fchwpo!

NBA (@nba) által megosztott bejegyzés,

A Clippers harmadik meccsét veszítette el sorozatban, azok után, hogy az azt megelőző hat találkozóját megnyerte.

Kyrie Irving újra örülhetett Forrás: AFP/2017 Getty Images/Abbie Parr

Karrierje ezredik alapszakasz-mérkőzését játszotta Dwight Howard, aki azonban hiába segítette 22 ponttal és 16 lepattanóval a Charlotte Hornetset, együttese öt ponttal kikapott a New Orleans Pelicanstól.

A Nyugati főcsoport harmadik helyén álló San Antonio Spurs simán, 23 ponttal nyert Memphisben úgy, hogy nyolc játékosa is tíz pont fölé jutott. A Portland elsősorban Damian Lillard és CJ McCollum kiváló játékának köszönheti a Minnesota elleni győzelmét, melyből előbbi 31, utóbbi pedig 28 ponttal vette ki részét. A Trail Blazersnek hazai pályán ez volt sorozatban a hetedik megnyert meccse.

Ismét kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Philadelphia 76ers 21 éves játékosa, Ben Simmons, aki 19 ponttal, 17 lepattanóval és 14 gólpasszal zárt. A tehetséges kosaras az első szezonjában már öt tripla duplánál (három statisztikai mutatóban kétszámjegyű eredmény) jár, aminél ebben az idényben csak Russel Westbrook (Oklahoma City, 14) és LeBron James (Cleveland, 7) ért el többet.

Eredmények:
Los Angeles Clippers-Boston Celtics 102-113
Charlotte Hornets-New Orleans Pelicans 96-101
Memphis Grizzlies-San Antonio Spurs 85-108
Portland Trail Blazers-Minnesota Timberwolves 123-114
Philadelphia 76ers-Chicago Bulls 115-101
Detroit Pistons-Utah Jazz 95-98, hosszabbítás után
Indiana Pacers-Phoenix Suns 116-101
Atlanta Hawks-Toronto Raptors 93-108
Dallas Mavericks-Houston Rockets 97-104