Kiss László megindokolja, miért marad

2016.01.10. 13:05

Kiss László, a magyar úszósport sikerkapitánya a továbbiakban is betölti tisztségét - közölte vasárnap Gyárfás Tamás, a honi sportági szövetség elnöke az MTI-vel.

A MÚSZ első embere elmondta, hogy eredeti szándékával szemben nem hétfőn, hanem már vasárnap felkereste Kiss Lászlót, aki csütörtökön lemondott posztjáról. Gyárfás Tamás az MTI-nek már akkor hangsúlyozta, hogy nem nyugszik bele a szakember döntésébe,  mivel a magyar úszósportnak szüksége van Kiss Lászlóra.

Kiss László vasárnap az MTI-nek azt mondta: "az az igazság, hogy Gyárfás elnök úr már elkésett, mert a döntést a találkozásunk előtt meghoztam.  Olyan erős volt a kiállás, élén a miniszterelnök úrral, megannyi edzővel; volt tanítványaim, a válogatott úszói, számos sportember részéről, hogy nem határozhattam másként."

Szürke háttérmunkás marad

A kapitány hozzátette: nem kíván sajtótájékoztatót tartani, esetleg tovább korbácsolni a kedélyeket, "szürke háttérmunkásként akarok dolgozni a közös siker érdekében".

Kiss László az után mondott le, hogy nem sikerült Hosszú Katinkával tisztáznia az úszónő által felvetett problémákat. A sikerkapitány elment Hosszú második sajtótájékoztatójára, de ott sem tudott beszélni vele, ezért úgy döntött, lemond. 

Hosszú Katinka sajtótájékoztatóján is megjelent a kapitány

Fotó: Polyak Attila - Origo

Azóta több magyar úszó, edző és szakember jelezte, visszavárják a kapitányt, nem nyugszanak bele Kiss László lemondásába.