Békéltető tárgyalás Hosszú és Gyárfás között

2016.01.11. 21:41

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke kezdeményezni fog egy találkozást Hosszú Katinkával és Gyárfás Tamással, amelyen szeretné egy asztalhoz ültetni a feleket és közvetítésével megoldást találni a versenyző és a Magyar Úszó Szövetség között kialakult vitában.

Siklós Erik, a MOB marketing- és kommunikációs igazgatója az M4 Sport csatorna Sport7fő című műsorában elmondta, egyeztetett Borkai Zsolt elnökkel és Szabó Bence főtitkárral, ennek megfelelően került ki a MOB honlapjára a szervezet hivatalos álláspontja.

Hozzátette: a MOB érzi a felelősséget, és ahogy korábban is történtek háttéregyeztetések, mind a két féllel folyamatosan egyeztet, hogy minél hamarabb nyugvópontra jusson az ügy. Siklós Erik hangsúlyozta, a MOB - a NOB szabályának megfelelően - továbbra is minden támogatást megad a többszörös világ- és Európa-bajnok úszónak.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke

Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség teljesítményével és hozzáállásával. K