A friss világbajnok vezeti majd a FIFA-világranglistát

Vágólapra másolva!
Keddtől a spanyol-holland világbajnoki döntő győztese vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáját. Hollandia ugyanakkor csak abban az esetben kerülhet a csúcsra a negyedik helyről, ha vasárnap este, Johannesburgban a rendes játékidőben győz, míg Vicente del Bosque jelenleg második legénysége minden esetben (hosszabbítás, 11-esek) elviszi a pálmát és letaszítja az első pozícióból a brazilokat.
Vágólapra másolva!

A FIFA minden hónap elején közzéteszi aktuális világranglistáját, amelyet meglehetősen bonyolult számítások alapján készítenek, figyelembe véve a válogatottak elmúlt években elért eredményeit.

Jelenleg Brazília áll az élen, a dél-amerikai válogatott áprilisban ugrott az első helyre, de a vb-döntő után biztosan elveszíti az elsőséget.

A korábbi első Spanyolország nem csak egy győzelemmel, hanem egy döntetlennel is az élre állhat (még akkor is, ha a tizenegyespárbajt elveszíti), holland győzelem esetén pedig az Oranje lesz a következő havi listavezető.

A listán - remek szereplésének köszönhetően - Uruguay, Chile, Ghána, Japán, Új-Zéland és a Dél-afrikai Köztársaság lép a legtöbbet előre, míg Franciaország, Mexikó, Nigéria, Kamerun és Honduras jelentősen visszaesik majd.