Szenegál mentheti meg Afrika becsületét - focivébé 6. nap

Események

Russia World Cup Senegal Training FIFA soccer football
5539816 18.06.2018 Senegal's head coach Aliou Cisse laughs during a national soccer team training session at the Spartak stadium in Moscow, Russia, on June 18, 2018. Vitaliy Belousov / Sputnik
Vágólapra másolva!
Már a hatodik napnál tart a focivébé. Sztárokat ma ne keressen a tévében, mert a hat pályára lépő csapat közül egy sem olyan, amely a négy közé jutásra esélyes lenne. Mondjuk most, a hatodik nap reggelén.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül33 bejegyzés
10:18
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Ó, mesebeli Afrika

Pelé 1990 óta mondja: na, majd most. Mi meg azt mondjuk: most sem, vagyis eddig sem. Már csak egyetlen afrikai csapat, Szenegál nem lépett pályára Oroszországban. Ma a lengyelek ellen kezdenek. A másik négy meg kikapott. Nigéria egészen dermesztően gyenge játékkal a horvátoktól. Marokkó, Egyiptom és Tunézia nagyot küzdve egy-egy góllal Irántól, Uruguaytól és Angliától.

10:20
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Nem félnek a drukkerek

A németek és az argentinok semmiképpen. Kiküldött munkatársunk, Kovács Gábor hétfőn találkozott velük a moszkvai szurkolói zónában. Azt mondták neki, hogy sem a német, sem az argentin csapat nem fog kiesni. Pedig ennek az ellenkezője is előfordulhat.

10:23
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Harry Twittere

What a feeling, azaz micsoda érzés gólt lőni a világbajnokságon - kábé erről írt bejegyzést Anglia Harry-je.

10:33
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Miért van annyi szúnyog Volgográdban?

A hétfő esti Anglia-Tunézia meccset Volgográdban rendezték meg. A játékosokra támadó szúnyogok főleg az angoloknak okoztak gondot. Többen feltették a kérdést, miért van ennyi szúnyog Volgográdban? Azért mert: 1. Ott folyik a Volga folyó; 2. Nyár van, és a folyók mellett sok a szúnyog; 3. Este különösen szeretnek lámpafényre jönni; 4. Aki ezen meglepődik, az nem ezen a bolygón él.

Csókolom.

10:49
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Olyan, mint az egyenes kiesés

Legalábbis Egyiptomnak a ma esti Oroszország elleni meccs. Ha a házigazda nyer, Egyiptom gyakorlatilag foglalhatja a hazaútra szóló repülőjegyét.

10:51
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Focivébé, szerelem

Kommentár nélkül

Foci, vb, szerelem Forrás: AFP/Maxim Zmeyev
11:39
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Nem vébé, de magyar foci, és fontos

Nyonban ma sorsolnak a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjére. A Videoton kiemelt. Az alábbi ellenfeleket kaphatja.

KF Shkendija (macedón)
F91 Dudelange (luxemburgi)
Olimpija Ljubjana (szlovén)
FK Suduva (litván)
Torpedo Kutaisi (grúz)

11:39
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

McCartney is megköszönte

...az angoloknak a tegnapi győzelmet, amit ajándéknak tekintett 76. születésnapjára.

Thanks England for my birthday present!! Loved it!

Paul McCartney (@paulmccartney) által megosztott bejegyzés,

11:54
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Lengyel barátainknak ilyen fenekekkel szurkolnak

12:11
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Egy madár miatt került bajba a szaúdi gép

Egy madár okozhatta a labdarúgó-világbajnokságon szereplő szaúd-arábiai válogatott repülőgépének meghibásodását. 

Az orosz Rossiya légitársaság közleménye szerint az incidens valószínűleg egy motortérbe jutott madár miatt történt, azok a hírek, melyek szerint tűz ütött ki, alaptalanok voltak. A szóvivőjük hozzátette: semmi nem veszélyeztette az utasok biztonságát, a repülőgép rendben landolt Rosztovban.


Szaúd-Arábia a világbajnokság csütörtöki nyitómérkőzésén 5-0-ra kikapott Moszkvában a házigazda Oroszországtól, szerdán pedig Uruguay ellen lép pályára Rosztovban.

12:19
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Bitang jól néz ki a japánok mindkét meze

Stílusért nem kell a szomszédba menniük a kék szamurájoknak.

12:32
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Harry Kane így festene ketrecharcosként

12:42
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Huszonnyolc éve Kane az első angol duplázó

Huszonnyolc év elteltével szerzett ismét angol labdarúgó két gólt egy világbajnoki mérkőzésen: ez a bravúr Harry Kane-nek sikerült Volgográdban, a tunéziaiak elleni hétfői találkozón.

Korábban - a nemzetközi szövetség statisztikája szerint - Gary Lineker produkált hasonlót 1990-ben, Olaszországban, Kamerun ellen. Igaz, ő akkor kétszer tizenegyesből talált be a szigetországiak által hosszabbításban 3-2-re megnyert nápolyi negyeddöntős találkozón. Ez most Kane-nek kétszer is akcióból sikerült.

12:42
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Kazánban a szamurájok

Jó, ez némi magyarázatra szorul.

Szaranszkban ma lesz a Japán-Kolumbia meccs. A japánok Kazanyban laknak és készülnek. A város neve magyarul Kazán. (Hogy miért, azt ne tőlem kérdezzék.) A szamurájok meg a japán válogatott tagjai.

Ehol ni.

Kazánban a szamurájok Forrás: AFP/Benjamin Cremel
12:56
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Lopótökön vigyorognak

Installáción. Szépek. Formásak. Mármint a lopótökök.

Messi, Müller, Ronaldo másképpen Forrás: Imaginechina/Wang qisheng - Imaginechina/Wang Qisheng
13:14
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Edzést tart, és sípot pörget

Fernando Santos Marokkó ellen készíti fel a portugálokat.

Fernando Santos edzést tart, és sípot pörget Forrás: Sputnik/Vitaliy Belousov
13:30
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Végre itt egy matrjoska

Nyizsnij Novgorodban ül a stadionban.

A matrjoska Nyizsnij Novgorodban Forrás: NurPhoto/Foto Olimpik/NurPhoto/Foto Olimpik
13:35
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Látunk-e ma kolumbiai táncot?

Ilyesmikre gondoltunk:

13:38
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Paddington medve

Ül a kamerán.

Paddington medve ül a kamerán Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marius Becker
13:58
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Rossi az MLSZ-ben (?)

Ez sem foci-vb, de fontos: a Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a Dunaszerdahely olasz vezetőedzője, Marco Rossi kedden az MLSZ-ben tárgyalt arról, hogy átvegye-e a szövetségi kapitányságot a belga Georges Leekenstől, akit minden bizonnyal menesztenek.

14:20
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

A süket macska szerint az oroszok nyernek

Ismét Oroszország válogatottjának győzelmét jósolta meg Achilles, a szentpétervári Ermitázs süket macskája.

A macska a világhírű művészeti gyűjteménynek otthont adó Téli Palota 116-os (a Fekete-tenger északi partvidékének kultúráját bemutató termében) az egyiptomi és az orosz zászlóval jelölt etetőtál közül az utóbbit választotta. Az adag elfogyasztása után átballagott a másik edényhez, de a múzeum munkatársai addigra már hivatalosan rögzítették, hogy Achilles a rendező ország labdarúgóinak győzelmét jövendölte meg.

14:35
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Hazaküldték egyik játékosukat a dánok

De aztán várják is vissza! Jonas Knudsen éppen két vb-meccs között lett apa, csapattársai pedig nem voltak restek, és különgépet béreltek, hogy haza tudjon menni a családjához.

„Szívesen hozzájárultunk ahhoz, hogy egy fél nappal többet a gyermekével lehessen. Nem kérdés, hogy ebben a helyzetben haza kellett utaznia” - mondta a középpályás Thomas Delaney.

A dánok szombaton 1-0-ra verték Perut, Knudsen pedig - aki nem lépett pályára a meccsen - ezután Dániába repült, majd a hétfői edzésen már újra csapattársaival volt.

A kislány érkezését egy hónap múlva várták, de a futballista feleségénél már csütörtökön elkezdődtek a fájások.

14:38
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Kolumbiai megszállók a Vörös téren

Semmi extra, csak partiznak a dél-amerikaiak:

14:41
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Nem lehet nem megemlíteni Escobart

Kolumbia szinte minden vb-meccse előtt előkerül a tragikus sorsú Andrés Escobar esete, aki öngólt vétett az 1994-es vb-n, a csapat kiesett, ő pedig hetekkel később gyilkosság áldozata lett. Pedig már várták az AC Milannál.

14:42
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Megtaláltuk a mexikóiak sikerének titkát!

Itt a leleplező videó arról, minek köszönhették győzelmüket a németek elleni meccsen a mexikóiak.

14:48
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Kolumbiai lányok, szevasztok!

15:23
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Na jó, ilyen dögös lengyel szurkolót nem láttunk

Lengyel barátaink, lesztek szívesek döntőig menetelni a vb-n, hogy minél több ilyen gyönyörűséget láthassunk!

15:27
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

James már a házban

Néhány órája megérkezett mindkét főszereplő a Kolumbia-Japán meccs helyszínére, a szaranszki Mordovia Arénába. A képen a kettőkor kezdődő összecsapás legismertebbje, James Rodriguez.

Úgynevezett stílus - minden mozdulatában Forrás: FIFA via Getty Images/2018 FIFA/Adam Pretty - Fifa
15:29
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

A japán lányok már hangolnak

A hangulat rendben lesz a Kolumbia-Japánon Forrás: AFP/Jack Guez
15:30
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Mit csinálnak a spanyolok?

Azt nem tudjuk, és nem is mernénk megtippelni, de örömmel látjuk, hogy nem vágta őket földhöz a portugálok elleni döntetlen.

15:31
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Kolumbiai szurkolók tangában

Nem is csoda, hogy nekivetkőztek ebben a nagy melegben. A sapkát mondjuk nem értjük.

Hoy todos con la sele!! ???? #SelecciónColombia #Rusia2018 #VamosTricolor #WorldCup #Colombia ??????????

Johana MS (@joha_m.s) által megosztott bejegyzés,

15:55
június 19, 2018
Vágólapra másolva!

Mára ennyi

Percről percre közvetítésünk helyét mindjárt átveszi a Kolumbia-Japán meccs élője. Köszönjük a figyelmet!