Cikkünk folyamatosan frissül
Az úszó világbajnokság délelőtti előfutamaiban a legnagyobb érdeklődéssel a férfi 200 méteres mellúszást várjuk, amelyben az olimpiai bajnok Gyurta Dániel is indul. Kövesse velünk az eseményeket percről percre.
10:56
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Jó reggelt kívánunk!

Kezdődik a csütörtöki nap, lássuk, kiknek szoríthatunk a Duna Arénában.

Előfutamok 9.30:
női 100 m gyors (Gyurinovics Fanni)
férfi 200 m hát (Telegdy Ádám, Bernek Péter)
női 200 m mell (Sebestyén Dalma)
férfi 200 m mell (Gyurta Dániel)
női 4x200 m gyorsváltó (Magyarország)

10:57
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

A nap nagy durranása

Este 20.30-kor a magyar férfi vízilabda-válogatott elődöntője lesz Görögország ellen. A másik elődöntőben a szerbek és a horvátok küzdenek.

10:59
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Zsuzsa és Laci

Jakabos Zsuzsa szurkolása

Így szurkolt Jakabos Zsuzsa Cseh Laciéknak

Nem hagyta ki a férfi 200 pillangó döntőjét a gyönyörű úszónő.

11:20
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Azonos időben

Érdekes lesz az este, mert 20.30-kor nem csak a magyar férfi vízilabda-válogatott játszik a vb elődöntőben, hanem a Videoton Bordeaux-ban az Európa Liga selejtezőben. Nem ugyanaz a szint, de nehéz dolguk lesz a sportkedvelőknek, hogy hova kapcsoljanak. A pólót az M4, a focit a Duna World adja élőben.

11:25
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Megunhatatlan

Nem lehet elégszer megnézni Fotó: Mudra László - Origo
11:33
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Kezdünk!

A 100 méteres női gyorsúszás első futamának résztvevői érnek célba, elsőként a mianmari Elodie Poo-Cheong, 58:76 mp-es idővel.

11:36
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Nagykároly

A második futamban az ötös pályán úszik Saint Lucia színeiben a csodálatos nevű Mikaili Charlemagne, aki emellett még nagyon fiatal is, 2003-as születésű. És második lett a futamában egy tanzániai leány mögött.

11:38
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Andorrai győzelem

Jó érzés ezt kimondani, andorrai siker a 3. futamban! Monica Ramirez Abella lépett az ország focistáinak nyomdokaiba.

11:41
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

57 alatt

A macedón Anasztaszja Bogdanovszki az első 57 mp alatti úszó, 56:56 mp-es idővel nyerte a negyedik előfutamot.

11:42
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Jönnek a dél-afrikaiak!

Egyelőre csak Erin Gallagher, aki 55:45 mp-cel nyeri az ötödik futamot.

11:43
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

A nap első magyarja

Most jön, a hatodk futamban a 9. pályán Gyurinovics Fanni.

11:45
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Csak egy 9. hely

Fanni kilencedik lett, 55:86-os ideje négy tizeddel marad el a nevezési idejétől. Kár érte, de azért, szép volt, Fanni!

11:49
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Jönnek a nagylányok

A 3-as pályán a 200 gyors világbajnoka, Federica Pellegrini, mellette a címvédő ausztrál Bronte Campbell, az ötösön pedig Emma McKeon. De a futamot a dán Pernille Blume nyerte 53:13-mal, éppen a három nagymenő előtt.

Forrás: AFP/Odd Andersen
11:51
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

A nagy Sarah

Sarah Sjöström 53:01 mp-cel nyeri az utolsó futamot és a legjobb idővel jut be a délutáni elődöntőbe.

Forrás: AFP/Martin Bureau
11:53
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Fiúk a vízben

A 200 méteres férfi hátúszás előfutamai jönnek, számszerint öt darab. Magyar érdekeltség majd az utolsó rajtnál lesz, amikor egymás mellett úszik Bernek Péter és Telegdy Ádám.

11:56
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Gyurinovics Fanni

Gyurinovics Fanni a 28. helyen végzett a 100 méteres gyorsúszásban Fotó: Szabó Gábor - Origo
11:56
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

28. hely

Gyurinovics Fanni összesítésben a 28. helyen zárta a 100 méteres gyorsúszást.

11:56
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Gyurinovics az Origónak

"Jó volt a vízben és bár nagyon elfáradtam, az időmnek örülök, mert idén ennyit még nem úsztam. Rohanok pihenni, mert egy óra múlva a váltó tagjaként újra medencébe kell ugranom."

11:58
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Leírjuk, mert ráérünk

Áldjuk a sorsunkat, hogy nem kell madagaszkári bajnokikat közvetítenünk. A kétszáz hát három indulót felvonultató első előfutamában a harmadik helyen az Afrika melletti szigetről érkezett Andrianirina Lalanomena ért be, laza 2 perc 21 másodperces úszással. Aaron Piersol világrekordja éppen fél perccel jobb ezen a távon.

12:03
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Úszónemzetek

Most már komolyabb nevek is a vízben, mint az ausztrál Mitch Larkin, vagy a japán Rijoszuke Irie, vagy a litván Danas Rapsys, és az orosz Kliment Kolesznyikov. A sorrend: Rapsys, Kolesznyikov, Irie, Larkin. A litván ideje sem túl acélos, de az 1:56:64 már igencsak elég lesz a délutáni programhoz.

12:04
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Férfi 200 hát jön

Telegdy és Bernek mindjárt a medencében. 

12:07
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Orosz részsiker

1:57:28-cal Jevgenyij Rilov nyeri a futamot.

12:08
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Együtt a bajnokkal

Tízen a vízben, a 2-esen Telegdy Ádám, a 3-ason Bernek Péter, aki egy pocsék rajt után elsőként fordult 50 méter után.

A 4-es pályán a szám riói olimpiai bajnoka, az amerikai Ryan Murphy kavar.

12:10
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Gyurinovics újra

Gyurinovics Fanni úszása Fotó: Szabó Gábor - Origo
12:11
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Megszorította!

Bernek Péter remek versenyzéssel 1:56:53-mal második a futamban Ryan Murphy mögött, míg Telegdy Ádám 1:57:41-el a negyedik lett. Előbbi a 2., utóbbi a 8. idővel jutott be a délutáni elődöntőkbe!

12:15
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Magyarok!

Bernek Péter és Telegdy Ádám a képen Fotó: Szabó Gábor - Origo
12:17
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Ági, nézed?

A 200 méteres női mellúszás következik, amelyen nem is olyan régen, 2000-ben, Sydney-ben magyar olimpiai bajnoki címet nyert.

Forrás: AFP/Greg Wood
12:21
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

7-es pálya!

Ott úszik a magyar lány, Sebestyén Dalma. Tetszik neki ez a szám: 7. helyen ért célba, 2:29:35-tel.

12:25
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Bernek Péter

Bernek Péter úszása Fotó: Szabó Gábor - Origo
12:26
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Még ez sem bivaly

Molly Renshaw 2:24:03-mal nyeri a harmadik futamot, ma reggel nem rossz idő, viszont négy másodpercre van Rikke Möller Pedersen 2013-as világcsúcsától.

12:28
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Sebestyén Dalma

Sebestyén Dalma úszása Fotó: Szabó Gábor - Origo
12:30
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

King a király

A negyedik futamot nagyon simán nyeri az amerikai Lilly King 2:24:28-cal. A 31 indulóból 16-an továbbjutottak, utolsóként a finn Jenna Laukkannen majdnem 2:29-es idővel.

12:33
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Férfi 200 mell

Reméljük, nem kell izgulnunk olimpiai és háromszoros világbajnokunkért a harmadik futamban a 2-es pályán úszó Gyurta Dánielért.

Fotó: Szabó Gábor - Origo
12:37
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Újabb jónevű úszó

Most az első futamot 2:26 perces idővel nyerő uruguayi Santiago Saint-Upery hívta fel magára a figyelmünket.

12:37
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Bernek Péter az Origónak

"Három nappal ezelőtt úsztam utoljára, úgyhogy muszáj voltam erősen kezdeni, bár talán ez túlságosan is erősre sikerült. Vissza is vettem a végére, mert muszáj délutánra regeneralódnom egy kicsit, ott ugyanis az országos csúcs a cél. Már öt éve üldözöm, azt hiszem ennél alkalmasabb helyet és időt nem is találhatnék a megdöntésére."

12:38
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Hajrá, Dani!

Egy magabiztos úszással behúzott elődöntőt várunk Danitól!

12:39
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Féltávnál

50 méter után a 4., míg 100 méter után a 6. helyen fordult.

12:39
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Telegdi Ádám az Origónak

"Jól esett az úszás, elégedett is vagyok az eredménnyel. Ha délután is ez lenne a sorrend, azt most azonnal aláírnám, semmi más nem lebeg a szemem előtt, csak hogy bejussak a holnapi döntőbe. Peti egyébként vitt magával, nem akartam lemaradni tőle, de a középfutamban még a nyolcadik időnél is szeretnék jobbat menni."

12:41
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Hatodik helyen

jött be Gyurta Dani, az ideje 2:11:28 perc. A futamot nyerő brit Ross Murdoch 2:08:98-at repesztett. Rezeg a léc...

12:45
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Gyurta Dániel az M4-nek

"Az első 100 méter után nem tudtam ritmust váltani. Tavaly is ez volt a gond. Beleragadok az induló sebességbe. Nagyon nehéz dolog ez. Nap mint nap kell újra tanulnom az egészet. Nagy Józseffel, edzőmmel azon vagyok, hogy a régi Gyurta Dániel ússzon. Ugyanaz vagyok, aki régen. De az úszásom az a régi, csak az idő nem az. Régen vagyok itt a mezőnyben, kevesek mondhatják el ezt magukról. Amit Nagy Józseffel csinálunk az egy tanulási folyamat. Nekem továbbra is az a célom, hogy a következő versenyeken jobban és jobban ússzak."

12:46
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Hatan jobbak Daninál

Az orosz Anton Csupkov nyeri a futamot 2:08:23-mal, és összesen hatan úsztak jobb időt, mint Dani. Azaz szurkolni kell, hogy az utolsó, elvileg legerősebb futamban ne ússzanak öten jobbat, mint a magyar úszó 2:11:28-es ideje.

12:46
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Sebestyén Dalma az Origónak

"Nem volt őszinte a mosolyom amikor kijöttem a medencéből, mert bár nagyon kiúsztam magam, jobb időben reménykedtem. Sajnos ez nem az én évem volt, tele volt sérüléssel és kihagyással, de köszönöm a sok szurkolónak és a családomnak a biztatást, akik a helyszínen szorítottak nekem. Ki kell majd elemezni, hogy mit kell másképpen csinálni, de fel fogok állni és az év végi rövidpályás Eb-re maximálisan odateszem magam."

12:47
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Gyurta Dániel a képen

Gyurta Dániel rajtol Fotó: Szabó Gábor - Origo
12:49
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

17.

Ránézünk a táblára, és azt látjuk, hogy pont öten úsztak jobbat Daninál. A fene egye meg... A holtversenyben a 15. helyen végző holland Arno Kaminga és a svájci Yannik Kaiser egyaránt 2:11:00-t úszott. Dani lesz a tartalék, ha valaki visszalép, akkor úszhat.

12:51
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Váltóval zárunk

Méghozzá milyen váltóval! Jön a női 4x200 méteres gyorsváltó, Magyarország a 7-es pályán.

12:52
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Ajna kezdi

A magyar váltó első embere Késely Ajna, aki a negyedik helyen adja át váltót Verrasztó Evelynnek.

12:56
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

A második váltás után

a hetedik helyen vagyunk. Az élen Kína, Hollandia és az Egyesült Államok. Nálunk most Jakabos Zsuzsa szeli a habokat.

12:57
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Egy futam, két kiesővel

Csak tíz váltó állt rajthoz, azaz mindössze két csapatnál kell most gyorsabbnak lennünk, és ezzel nem is lehet gond.

12:58
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Úszott egy jót

Jakabos Zsuzsa a negyedik helyen adta át az úszás jogát Gyurinovics Fanninak, aki reggel már bemelegíthetett 100 gyorson.

13:00
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Magyarok a döntőben

A női 4x200-as gyorsváltó döntőt úszik Fotó: Szabó Gábor - Origo
13:00
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Ott leszünk a döntőben

A hetedik helyen érünk be, nem fenyegette veszély a döntős szereplést. Kína, Japán és Egyesült Államok az első három sorrendje. A magyar váltó a rend kedvéért 7:55:77 percet úszott.

13:02
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Szétúszás

Desszert gyanánt még megvárunk egy szétúszást női 100 gyorson: a holland Maud Van Der Meer és az izraeli Andrea Murez fogja eldönteni, hogy melyikük lehet ott a délután elődöntőben. Utóbbi nyert, 54:20-al, míg előbbi 54:49-cel és csalódott ábrázattal hagyja el a medencét.

13:03
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Gyurta az Origónak

"Az időt látva sajnos számítottam rá, hogy nem jutok tovább, ettől függetlenül ma ez volt a 100 százalék, mindent kiúsztam magamból, úgyhogy bárkinek a szemébe bele tudok nézni. Voltam már ilyen helyzetben, sőt ennél sokkal rosszabban is, akkor ki tudtam jönni a gödörből, most is egyértelműen ez a cél. 17 év után nagyon nehéz megváltoztatni a technikámat, az edzésmunkámat, de hiszek benne, hogy jó úton járunk. Szerencsére sokkal több alkalommal kellett a győzelmek után nyilatkoznom, ez is motivál és a társak, Hosszú Katinka, vagy Cseh László példája, akik szintén mélyről jutottak fel újra a legnagyobbak közé."

13:07
2017. július 27.
Vágólapra másolva!

Visszajövünk!

Persze majd csak délután. A program szokás szerint 17.30-kor kezdődik, az étlap pedig így néz ki:

Férfi 200 m vegyes (döntő)

Női 100 m gyors (döntő)

Férfi 100 m gyors (döntő)

Női 50 m hát (döntő)

Férfi 200 m mell (elődöntők)

Női 200 m pillangó (döntő)

Női 200 m mell (elődöntők)

Férfi 200 m hát (elődöntők)

Női 4x200 m gyors váltó (döntő)

Köszönjük a figyelmüket, további jó szurkolást! És ne feledjék, este 20:30-tól magyar-görög férfi póló elődöntő is lesz!