Bár nem volt telt ház, a magyar drukkerek olyan hangulatot teremtettek a zágrábi Mladost medencéje körül, mintha hazai pályán játszott volna a pólóválogatott az olaszok elleni elődöntőben. Hiába az olimpiai triplázás, a szurkolók azt várták a csapattól, hogy tizenegy év után ismét Európa csúcsára jusson.
Az elmúlt 24 óra legfrissebb sporthírei
Juha Pál helyszíni tudósítása Zágrábból
"A főnököm szerda este felvetette, ma reggelre pedig eldöntöttük - jövünk az elődöntőre" - mondta egy Nagyatádról érkezett drukker, Attila az Olaszország elleni meccs előtt, amelyen, bár mindössze negyed ház volt, az építményen kívülről ezt nem lehetett érzékelni, tudniillik telt házat sejtető hangok szűrődtek ki. A "Ria, Ria, Hungária" és a "Magyarország, Magyarország éáó!" rigmusokat ugyanis olyan hangerővel kiabálták a magyar szurkolók, hogy a második elődöntőre érkezők akár azt is hihették: a csövekből felépített nézőtér teljesen megtelt.
"Két éve ott voltunk Pekingben - egymillió forintunk rá is ment, de nem bántuk -, most pedig már Londonra gyűjtünk. A következő olimpia Európában lesz, így legalább olcsóbban megússzuk, de hogy ott leszünk, az biztos" - mondta a társaságból egy másik szurkoló, Tamás, hozzátéve, hogy az utolsó, 1999-es Eb-győzelem után eljött az ideje, hogy ismét a kontinens csúcsára jusson a magyar póló. "Erős az olasz bajnokság, jók az olasz pólósok, de ezúttal nagyon megverjük őket. Mert ha nem, akkor ne is jöjjenek ki a medencéből a Kemény-fiúk. Merthogy én mindenképp döntőt várok tőlük" - vette vissza a szót Attila.
Amikor a szurkolókat arról kérdeztük Zágrábban, ki a kedvenc játékosuk, többen is meglepő választ adtak: "Ez nem a pólósokról szól, hanem Kemény Dénesről. Ő a kedvencem, ki más lenne? Fantasztikus, amit csinál, az pedig, hogy egy ilyen fiatal csapattal is négy közé jutott, önmagáért beszél" - véleményezett a budapesti István, a sörrel a kezében sétálgató barátja pedig a még csak 18 éves Vámos Mártont nevezte meg, mint személyes kedvencét: "Talán még felnőtt meccsen sem játszott, most pedig itt van. A kapitány mindig is remek érzékkel építette be a nagy tehetségeket, jó lenne, ha Vámos a mai meccsen lehetőséget kapna."
Egy magát igazi pólófanatikusnak valló drukker már nem is a mostani Eb-t, hanem a londoni olimpiát hozta szóba. "Nagyon tetszik a mostani csapat, de két év múlva azoknak kell a keretben lenniük, akik akkor a legjobbak. Kásás Tamásnak és Kis Gergőnek ott lesz a helye. Amikor ők vízbe ugranak, minden megváltozik."
Volt olyan magyar társaság, amely jegy nélkül utazott ki ("tudtuk, hogy úgyis kapunk jegyet, igaz, csalódottak voltunk, hogy a saját honfitársaink akartak átverni minket, amikor 17 ezerért kínáltak három belépőt"), de akadtak olyanok is, akik már előre bebiztosították magukat. Egy fővárosi csoport négy férfi tagja jegyet vett az elődöntőre, a bronzmeccsre és a döntőre is. "Rómában a legutóbb megszívtuk, mert a magyar csapat még a négy közé sem jutott be. De ha már ott voltunk, elmentünk a szerb-spanyol döntőre is, pedig dupla áron eladhattuk volna a jegyeinket. Dehát Róma szép hely, a vízilabda pedig szép sportág. Azért reméljük, ezúttal a fináléban is láthatjuk majd a fiúkat, csalódottak lennénk, ha bronzmeccset játszanának."
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Kikapott a Barca, érik a Real-arany
A címvédő FC Barcelona nagy meglepetésre 3-2-es vereséget szenvedett az Osasuna vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján. A ...
Rooney három perc alatt elintézte a Liverpoolt - videó
A Manchester United hazai pályán 2-1-re verte az örök rivális Liverpoolt az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának rangadóján. Wayne Rooney a második félidő elején ...
Tőzsér Dániel a Serie A-ba igazol
Tőzsér Dániel az olasz első osztályban szereplő Genoa labdarúgócsapatában folytatja pályafutását a nyártól. Menedzsere szerint ez jó ugródeszka lehet neki.
A kommunizmusról is beszélt Bogdán, akit egy chipshez hasonlítanak Angliában
Terjedelmes cikket közölt az Independent angol újság Bogdán Ádámmal. A Bolton magyar kapusa beszélt a szurkolóktól kapott becenevéről, a magyarországi kommunizmusról, és ...
Bryantékat is megszórta az NBA új csodagyereke - videó
Az NBA-be berobbant Jeremy Lin vezette New York Knicks hét ponttal legyőzte a vendég Los Angeles Lakers együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) pénteki ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.