Vízilabda: köszönjük szépen a bírói bakit!

2016.01.12. 08:24

Feltüzeli a következő meccsekre a magyar vízilabda-válogatott játékosait, hogy a görögök ellen a bírók egy érthetetlen döntéssel elvették a győztes gól megszerzésének lehetőségét – állítja Gór-Nagy Miklós. 

"A végén érdekes körülmények között akadályozták meg az utolsó támadásunkat, de ezzel nem tudunk mit kezdeni, ez legyen a játékvezetők baja. Mindenesetre óriási dacot és tüzet csiholhat elő belőlünk a végjáték a folytatásra, úgyhogy azt tudom mondani, köszönjük szépen!" – idézte a Waterpolo.hu Gór-Nagy Miklóst, a magyar vízilabda-válogatott játékosát a belgrádi Eb-n a görögök ellen elért döntetlen után

Volt néhány parázs jelenet. Itt éppen Varga Dénest próbálják eltüntetni a görögök

Forrás: MTI/AP/Darko Vojinovic

Az első meccsen győzni kellett volna, hogy elkerüljük a szerbeket a csoportkör után – így, hogy nem sikerült, a görögök eredményeitől is függ, hányadik helyen végez a csapat. Gór-Nagy azt tette szóvá, hogy 3,7 másodperccel a vége előtt, egy magyar időkérés után a játékvezetők  méterekkel Varga Dániel mögé dobták a labdát,  majd mielőtt még elindíthatta volna a támadást, kontrát fújtak a magyar csapat ellen, ezzel elúszott az esély a győztes gól megszerzésére. 

"Hogy ez a mai döntetlen pozitív vagy negatív? Szerintem több szempontból pozitív, hiszen jól mutatta a meccs, hogy hatalmas tűz és erő van ebben a csapatban. Ezt csak tetéztük azzal, hogy ma jól is játszottunk" – tette hozzá Gór-Nagy Miklós. 

Nem akarunk számolgatni

Hárai Balázs ugyanakkor csalódottabbnak tűnt. "Tegyük félre egy kicsit, hogy nem kaptunk ki. Nekünk ez volt a legfontosabb meccsünk, és meg akartuk nyerni. Mi nem az a csapat vagyunk, amelyik számolgatni akar, mindegyik meccsen győzni szeretnénk. És ezért vagyunk szomorúak most"  – mondta a center. 

Mancherz Krisztián pedig már előretekintett: „Ha úgy állunk hozzá egy-egy meccshez, hogy jobb, hogy nem kaptunk ki, semmint, hogy jó lett volna megnyerni, akkor nem állunk megfelelően a helyzethez. (...) Bízom benne, hogy a folytatásra erőt ad majd az a tény, hogy mi voltunk előnyben a meccsen, ők futottak az eredmény után. Most az a legfontosabb, hogy a következő, oroszok elleni találkozót magabiztosan megnyerjük." 

Miért fontos az Eb?

A férfitornán olimpiai kvótát lehet szerezni. Csak egyet, de a szerb, a horvát és a görög csapat nem tudja elvenni előlünk, mert már kijutott a riói olimpiára. Ha a magyar válogatott itt sem tud kvótához jutni, akkor áprilisban, Triesztben lesz még erre esélye, ott 12 csapat küzd majd négy helyért. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK