Indul a roma rádió

Vágólapra másolva!
A Rádió C, az első magyarországi roma rádió hétfőn kezdi meg adását az FM 88,8-es hullámhosszon. Daróczi Dávid, a Rádió C műsorigazgatója reméli, hogy a rádió - amely nem a romákról, hanem a romáknak szól - áttöri a romák és a reklámpiac közötti falat, és támogatókat nyer.
Vágólapra másolva!

A nagy sikerű márciusi próbaadást követően immár hét évre szóló frekvenciaengedéllyel kezdik meg működésüket - mondta Kerényi György, a Rádió C főszerkesztője.

"Az adó a budapesti roma társadalom olyan fóruma kíván lenni, amely nem a romákról, hanem nekik és általuk szól. Létjogosultságát az is jelzi, hogy már az egy hónapos próbaadás alatt birtokba vette, sajátjának tekintette azt a helyi közösség" - emelte ki Karvalits Ferenc, a rádió tulajdonosai közé tartozó Autonómia Alapítvány kurátorainak egyike.

A délelőtt főleg az otthon maradóknak - kismamáknak, nyugdíjasoknak - szóló interaktív szolgáltató műsoroké, az este nyolc óra utáni sáv pedig a kulturális és a romani, illetve a kárpáti cigányok nyelvén elhangzó műsoroké lesz. Sok szórakoztató műsort terveznek, de az ország egyetlen roma rádiójaként közszolgálati funkciókat is felvállalnak- mondta Daróczi Dávid, a Rádió C műsorigazgatója.

Az összes műsorvezető és a 30-40 fős gárda túlnyomó többsége roma származású. Szeretnék, ha a rádió egyfajta műhelyként is szolgálna majd, ahol a fiatal tehetségekből kinevelik azokat a roma médiaszemélyiségeket, akiket azután elvisz a nagy média.

A rádió megszólalása előtt jelentkeztek reklámozók, köztük több multinacionális vállalat is, de egyelőre pályázati pénzekből, támogatásokból tartják fenn magukat. Daróczi reméli, hogy a rádió segít majd a romák és a reklámpiac között lévő fal áttörésében is.

A Rádió C nemcsak a roma hallgatókra számít, hanem mindazokra, akiket érdekel a roma kultúra, zene, a cigányság élete és értékei.

Korábban:
A roma rádió nyerte meg a 88,8-as frekvenciát