Szuper marhából is többféle van - steakhatározó

2013.05.24. 8:05

Bélszín, Ribeye, entrecote, T-bone, USDA Prime - amióta lehet itthon rendes marhahúst is kapni, nem csak öreg és szomorúságban elpusztult, kizsigerelt tejmarhákat, egyre gyakrabban futhatunk össze ezekkel a kifejezésekkel. De melyik mit jelent, és hogy néz ki a hús? És melyik mire jó?

Ahol a marhahúsnak és különösen a steakfogyasztásnak komoly kultúrája alakult ki, a fogyasztási lánc minden résztvevőjének érdeke, hogy egyszerű, érthető jelzések segítsék a vasárnapi ebédre szánt marhahús minősége iránti tájékozódást. Nem mindegy, hogy az a másfél kilós húsdarab, amiért éppen komolyabb összeget tervezek kifizetni, valóban nagyszerű, szaftos, omlós steakké változik a tűzhelyen, vagy rágós cipőtalppá. A marhahús minősítésének többféle elfogadott rendszere létezik, a legismertebb (és viszonylagos egyszerűsége miatt a világon mindenhol elfogadott) az USDA minősítés.

Mit jelent a steaken az, hogy USDA?

Az "USDA és utána valami" jelölés a steakeken az amerikai élelmiszerek egyik minőségbiztosítási rendszerének jele. Az USDA az Egyesült Államok mezőgazdasági minisztériumának rövidítése (United States Department of Agriculture). Az USDA, pontosabban annak agrármarketinggel foglalkozó ága, az AMS (Agricultural Marketing Service), végzi a marhahúsok vágóhídi osztályozását. A szolgáltatásért fizetni kell, a díj fejében az USDA AMS kiküld egy komolyan képzett szakértőt, aki a hús márványozottsága alapján megállapítja annak besorolását.

USDA PRIME - a legmagasabb minőségű hús, fiatal, magas húsminőségű marhából származhat. Márványozottsága kiváló. Ebbe a besorolásba olyan húsok kerülnek, amik kiváló, omlós, szaftos steaket adnak megfelelő elkészítés esetén.

USDA CHOICE - Még mindig igen magas márványozottságú hús, de grillezésre, hirtelen kisütésre már nem minden része alkalmas. Itt már vannak olyan részek, amik könnyen kiszáradnak, és érdemes velük óvatosabban bánni.

USDA SELECT - átlagosan jó minőségű, nem kiemelkedő, soványabb marha, kevés márványozottsággal. Puhának még puha (ne gondoljunk itt a hazai piacokon árult, öreg tejmarhák rágósságára és szárazságára), de nem olyan szaftos, mint az első két kategória.

Ez a három jelenti az élmezőnyt, ezek alatt van még Standard és Commercial besorolás (bármelyik áruház saját márkás steakjére kell itt gondolni), és a utility, cutter, canner - de ezeket már tőkehúsként, kiskereskedelmi forgalomba nem hozzák, hanem feldolgozzák különböző húskészítményekbe.

Forrás: Táfelspicc

Filet mignon
Egyéb nevek: Filet, Fillet, Chateaubriand, Tournedos

A bélszín vékonyabb végéből vágják, ez a marha leggyengébb, legpuhább része. A marhán belül, arányaiban kis mérete miatt a legdrágább. Tekintve, hogy a többi steakhúshoz képest alacsonyabb a zsírtartalma, az íze halvány lehet azoknak, akik az igazi, szexi marhaízre buknak - ők keressék szeretettel az olyan húsokat, amikben van faggyú bőven. A filet mignon igazi erőssége hihetetlen puhasága, ez az a hús, aminél szó szerint értendő az, hogy vajpuha. Ha a bélszínből középen vágnak ki egy nagyobb darabot, akkor Chateaubriand-nak hívják.

Forrás: Táfelspicc

Ribeye
Egyéb nevek:  Beauty Steak, Market Stek, Delmonico Steak, Spencer Steak, Entrecote

A marha bordájának gerinc felöli, húsos része (rib = borda). Különösen zsíros, szaftos konc, a közepén egy szép nagydarab faggyúval, ami a marha két izmát választja el. Zsírossága miatt a legintenzívebb, legmarhább ízű vágás, a steakimádók közül rengetegen esküsznek erre szemben a jóval drágább bélszínnel.

Forrás: Táfelspicc

Csontos ribeye

Mint az előző, de itt rajtahagyják a húst a bordacsonton, ami a steakminisztérium szerint még sokkal zamatosabb húst eredményez. Sok helyen csak a csontos változatot nevezik ribeye-nak, és a csontozott változatot Scotch filet-ként árulják.

Forrás: Táfelspicc

T-bone

Hatalmas, kiló fölötti vágás, kétféle hússal, amit a jellegzetes T-alakú gerinccsontdarab oszt ketté. Az egyik oldalon hátszín, a másikon bélszín, bár utóbbi az igazi T-bone esetében elég picike.

Forrás: Táfelspicc

Porterhouse

A steakek királyának is mondott porterhouse az első ránézésre nem sokban különbözik a T-bone-tól, az a kevés viszont bőven elég ahhoz, hogy messze fölé emelkedjen. Amíg a szimpla T-bone-nál a bélszín rész 2-3 centinél nem vastagabb, a porterhouse esetében jóval nagyobb, mivel ezt abból a feléből vágják, ahol a bélszín vastagabb.

Protip: ha egy 450 grammos T-bone-t ráhelyezünk egy 680 grammos porterhouse-ra, megkapjuk a Ron Swanson egyik kedvenc ételét, a Turf'n'turföt. Onnantól kezdve viszonylag kevés dolgot kell tennünk ahhoz, hogy szabad amerikainak érezzük magunkat.

(A steakmodellekért és a szakmai segítségért köszönet a KNRDY étteremnek!)