Ezerötszáz éves szőlőprést hozott felszínre egy vihar

tokaj kereskedőház bor pince must szőlő
Kéne egy kis eső a szőlőnek
Vágólapra másolva!
Ezerötszáz éves szőlőprést hozott felszínre egy viharos felhőszakadás Izraelben egy ásatáson - értesült a Jediót Ahronót című újság honlapja, a Ynet.
Vágólapra másolva!

Ipari méretű korabeli szőlőprés bukkant elő az elmúlt hetekben egy hatalmas vihar nyomán az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) egyik ásatásán, amikor a heves szél és a monszunszerű eső kimosta és iszapos vízzel árasztotta el az egykori borászat szőlő préselését szolgáló mesterséges medencéit.

Hétfőn a szakemberek bemutatták a víz kiszivattyúzása után feltárult mozaikborítású korabeli medencéket, amelyekre a tengeren talált földgáz elszállítására készülő gázcsövek telepítésekor akadtak az építkezés dolgozói. Archeológusok megállapították, hogy egy 1500 éves borászat került elő Kfar Szaba város közelében, az Éjál útkereszteződésnél.

A kép illusztráció Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Jött az eső

Alla Nagorszki, az ásatásokat vezető régész a lapnak elmondta, hogy néhány hete egy hatalmas vihar miatt félbe kellett hagyniuk a munkálatokat, s amikor visszatértek, egy iszapos vízzel teli, kiváló állapotban megmaradt egykori présre bukkantak.

A felhőszakadás a medence felszínre hozása mellett ugyanakkor sárral árasztotta el az archeológusok teljes addigi munkaterületét is, húsz perc alatt tönkretette egy hónapnyi munkájukat. A

két méter mély és három méter átmérőjű prés és a mellette kialakított tárolómedence magas szintű korabeli mérnöki munkára vall,

a sziklába süllyesztett gyűjtőhelyen valamikor húsz köbméter bort lehetett tárolni.

Nagorszki elmondta, hogy a most felfedezett borgazdaság környékén, a Saron nevű térségben számos szőlőprést találtak, egykor borászati központ lehetett ez a terület. A prés szomszédságában egy raktárépület maradványait is fellelték, amely a bort tároló edények, amfórák elhelyezését szolgálta.

A munkálatok után a régészek a szomszédos Éjál nevű kibucra szeretnék bízni a területet, hogy gondozzák és a nagyközönség számára látogathatóvá tegyék a másfélezer évvel ezelőtti borászatot.