Milyen a húszezerforintos marhahús?

Vágólapra másolva!
A wagyuhús világszerte a legdrágább és legkülönlegesebb marhahús, amelyet már itthon is tenyésztenek, sőt, bárki földi halandó vásárolhat belőle. Nem olcsó, az igaz.
Vágólapra másolva!

Forrás: Táfelspicc [origo]

A Zichy-tenyészet szarvasmarháinak húsát egyes CBA Primákban lehet megvásárolni, az egyik ilyen üzletbe látogattunk el mi is húsért. Szokva vagyunk a márványos marhahúshoz, így a pultban található többféle konc - éppen hátszín, bélszín, velőscsont és tarja (rostélyos) volt- nem döbbentett meg. A tenyésztő is említette, a japán szakemberek nem elégedettek a hús márványozottságával, de ennek kifejlődése több évtizedes folyamat.

A hús ettől függetlenül a nagyon, nagyon szép kategóriába esett (a hazai átlagválaszték felől nézve a juj de gyönyörűszép kategóriába), kellemesen márványozott és rendkívül puha volt, kértünk egy kétujjnyi hátszínszeletet, fizettünk 4500 Forintot és behúztunk vele az irodába.

Nem marháskodtunk vajjal, mert nagyon meg akartuk ismerni a húst, ezért csak odakapattuk mindkét oldalát a tűzforró serpenyőben, pár percet (felet, izgultunk) pihentettük és sóztuk, szeleteltük.

Az állaga tökéletes vajpuha volt, az íze megdöbbentően erőteljes és gazdag, bár enyhén savanykás, ami helytelen tárolás, érlelés következménye is lehet. Az érlelt húsokra jellemző, és olyan csodás diós karakterek hiányoztak belőle, inkább friss és harsány volt, nem az a mély, sötét, amit vártunk, pontosabban amilyen jegyeket eddig tapasztaltunk ebben a műfajban (érlelt húsmarha). A másságtól függetlenül elég durva umami-élményünk volt tőle, már-már csípésig erős ízzel, ami kiadóssá is tette a húst, nemigen kívántunk belőle többet.

Az erőteljes, friss íz miatt legközelebb hajszálvékonyra szelve, két csepp lágy olajjal és fél csepp citrommal, sóval ennénk meg, az jobban állna neki, nem kell ezt még egy picit se megsütni.

Szívesen megnéznénk, mit hoz ki egy ilyen félmarhából érleléssel egy elszánt séf, vagy szenvedélyes hentes.

A magyar wagyukról szóló cikkünket itt olvashatja.

Forrás: Táfelspicc [origo]