Vágólapra másolva!
Negyven éve került fel először nétlapra a döner, az egykor Nyugat-Berlinben kifejlesztett török gyorsétel.
Vágólapra másolva!

A nyárson sült hússal töltött szendvicset egy anatóliai bevándorló, Kadir Nurman vette fel először az étlapra a nyugat-berlini belvárosban, a Bahnhof Zoo mellett működő étkezdéjében. A hús mellett 1972-ben még csak hagyma és saláta volt a zsömlében, de az új fejlesztés így is óriási sikert aratott, és végül a másik berlini klasszikus gyorsételnél, a curryvel és paradicsomszósszal ízesített kolbásznál - a currywurstnál - is nagyobb karriert futott be.

Időközben egész iparág épült a szendvicsre, és az ágazat szereplői Berlinben külön nemzetközi vásáron mutatkoznak be. A DÖGA - Döner & Gastronomie elnevezésű vásárt az idén szeptemberben már a harmadik alkalommal tartják meg. A dönerrel foglalkozó európai török cégeknek egyébként külön érdekképviseletük is van. A berlini székhelyű ATDID szerint csak Németországban évente 750 millió dönert értékesítenek, és a szervezet tagjai a legutóbbi, 2010-es adatok szerint szerte Európában összesen 3,5 milliárd euró bevételt értek el.