Alkotmányt sért a könyvtáraktól megkövetelt netszűrés

Vágólapra másolva!
Az amerikai alkotmány szólásszabadságról szóló kiegészítését sértik a könyvtáraktól megkövetelt internetszűrő szoftverek.
Vágólapra másolva!

A pennsylvaniai bíróság fellebbviteli tanácsa pénteken úgy döntött, hogy az amerikai alkotmány szólásszabadságot biztosító kiegészítését sérti az internetes gyermekvédelmi törvény (CIPA) azon záradéka, amely megköveteli a könyvtáraktól, hogy installáljanak gyerekek által is használt számítógépeikre internetszűrő szoftvert - mert csak ekkor számíthatnak állami támogatásra. A döntés kimondja, hogy a CIPA "gátolja az alkotmányban szavatolt szólásszabadság érvényesülését, ami nem szolgálhat legitim kormányzati törekvéseket", minek folytán "az első alkotmánykiegészítés értelmében érvénytelen".

Az ítélet nagy győzelmet jelent a könyvtáraknak és a szólásszabadság védelmében fellépő polgárjogi csoportoknak, amelyek a törvény 2000 decemberében történt becikkelyezése óta lobbiznak ellene. A keresetet tavaly adta be néhány könyvtár, könyvtárlátogató és tartalomszolgáltató. A Center for Democracy and Technology (CDT) jogásza, Paula Buening kifejtette, szervezete örül a döntésnek. "Meggyőződésünk, hogy az efféle szűrők jó szolgálatot tehetnek egy családban, de nem lehet őket olyan finoman hangolni, hogy pontosan tükrözzék egy egész közösség értékeit", fogalmazott. A felperesek egyik fő érve az volt, hogy a webszűrő szoftverek megbízhatatlanok, hajlamosan egyszerre "túl- és alulblokkolni": vagyis letiltják a hozzáférést ártalmatlan helyekhez, ugyanakkor átengednek sértő tartalmú webhelyek felé. A győztesek ezzel együtt arra számítanak, hogy a kormányzat fellebbezni fog, így a végső szót CIPA ügyben a Legfelső Bíróság fogja kimondani.

Kapcsolódó fórum:

http://forum.origo.hu/forum/forumServlet?act=show&fid=41988