Egyelőre késik a számhordozhatóság

Vágólapra másolva!
Már januárban lehetővé kellett volna tenni a vezetékestelefon-előfizetőknek, hogy szolgáltatóváltáskor megtarthassák régi számukat, erre azonban az év végéig várhatóan nem lesz módjuk. A hírközlési törvény módosítása a mobilszámok hordozhatóságát is előírná.
Vágólapra másolva!

A napokban egyeztet az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM), valamint a Pénzügyminisztérium arról a kormányrendeletről, amely a vezetékes telefonszámok hordozhatóságát szabályozza - tudta meg a Népszabadság. A hírközlési törvény ugyanis kimondja, hogy amikor egy előfizető telefontársaságot vált, ám lakóhelyén marad, lehetővé kell tenni számára addigi számának megtartását. A jogszabály ugyan januárra tette a számhordozhatóság kezdetét, ám a folyamatokat szabályozó rendelet legkorábban csak áprilisban születhet meg. Mivel ezt követően kezdődhet el a gyakorlati megvalósítás, legjobb esetben is csak az év utolsó hónapjában nyílik meg ez a lehetőség a lakosság előtt.

- A Matávnál csak a felkészülés és a tervezés kezdődött el, ugyanis még nem lehet tudni, milyen technológia szerint, milyen feltételekkel kell megvalósítani a telefonszámok továbbvitelét - mondta Bölcskei Imre, a társaság szabályozási igazgatója. A Matáv esetében a rendelet megjelenésétől kilenc hónapra van szükség, hogy működjön a számhordozhatóság, az ehhez szükséges beruházás értéke a 900 millió forintot is meghaladja. Bölcskei tudomása szerint a szaktárca átmeneti megoldáson gondolkozik, aminek nem örül, hiszen jelentős, ám felesleges költséggel járna, viszont időt nem lehet nyerni vele.

A Népszabadság úgy tudja, a készülő rendelet csak a vezetékes számhordozhatóságot szabályozza, ám a hírközlési törvény folyamatban lévő átalakítása során a mobiltelefonszámokat is be akarják vonni a hordozhatóság körébe. Vitai Attila, a Vodafone vezérigazgatója szerint minél hamarabb lehetővé kell tenni a telefonszámok hordozhatóságát, hiszen akkor lesz igazán éles a verseny a mobil és a vezetékes telefonpiacokon. Hozzátette, a telefoncégek alighanem mindent megtesznek majd, hogy minél későbbre tolják a megvalósítást, műszaki, számlázási és egyéb nehézségekre hivatkozva. A Vodafone piacszerzésének viszont kifejezetten jót tenne a számhordozhatóság.