Számítógépes program a gyerekpornó ellen

Vágólapra másolva!
Az arcok korának megállapítására dolgoztak ki egyedülálló programot európai szakértők - közölték a düsseldorfi törvényszéki orvostudományi intézetben.
Vágólapra másolva!

A program még fejlesztés alatt áll, de máris megbízhatóan meg tudja különböztetni a gyerekek, fiatalok és felnőttek arcait. A cél az, hogy a számítógép e szoftver segítségével emberi részvétel nélkül tudja átnézni azokat a hatalmas képmennyiségeket, amelyeket le szoktak foglalni.

A program egy-egy képen megkeresi az arcokat és azokat egyenként 2-2 másodperc alatt besorolja kor szerint. Így egy akármilyen hatalmas elektronikus képgyűjteményből is gyorsan ki tudja szűrni a gyermekpornográfiát tartalmazó képeket, megkülönböztetve ezeket a nem tiltott, egyéb pornóképektől. A program antropológiai adattárához 600 gyereket fényképeztek le Németországban, Olaszországban és Litvániában, és a program továbbfejlesztéséhez most további 1650 gyerekről készül kép Düsseldorfban, Milánóban és Vilniuszban.

Ezzel párhuzamosan készül egy további program is, amely azt segíti majd elő, hogy a bűncselekmények elkövetőit a megfigyelő kamerák felvételei alapján az eddiginél jobban tudják azonosítani. A két program kidolgozását az Európai Unió összesen mintegy 250 millió forintnak megfelelő összeggel támogatja.