Olasz matematikus nyomná le a Google-t

Vágólapra másolva!
Egy, a Google kereső-algoritmusának kifejlesztésében is közreműködő olasz matematikus saját webes keresőt fejlesztett ki, amely állítása szerint sokkal hatékonyabb az amerikai cég szolgáltatásánál, bár ezt bizonyítékokkal egyelőre nem támasztotta alá.
Vágólapra másolva!

Massimo Marchiori, a Padua Egyetem adjunktusa a Volunia nevű új kereső honlapján publikált promóciós videóban azt állítja, hogy saját fejlesztésű keresője nem csupán néhány százalékkal hatékonyabb kutakodást tesz lehetővé a világhálón, hanem attól teljesen eltérő megközelítést használ.

Marchiori szerint saját algoritmusa sokkal hatékonyabban képes felkutatni az interneten lévő információkat, és szerinte a Google-étól radikálisan eltérő működési elve a jövő keresőinek alapjait fekteti le. A szakember bevallása szerint nem feltétlenül jobb, hanem a Google-tól teljesen eltérő keresőt készítenek. A Volunia-kereső béta tesztüzemben fog elindulni a közeli jövőben, tesztelésére előzetesen is lehet jelentkezni a szájton e-mail cím megadásával. A kereső fejlesztői a Padua Egyetem korábbi hallgatói közül kerülnek ki, a projektnek pedig egy ismert szardíniai technológiai befektető biztosít pénzügyi hátteret - számolt be a PC World amerikai technológiai lap.

Az olasz matematikus a Corriere della Sera című olasz napilapnak a múlt héten adott interjújában sem árult el részleteket. "Nagyon sajnálom, jelen pillanatban semmi többet nem mondhatok, mivel egy olyan óriáscég, mint a Google, száz fejlesztőjét ráállíthatná a projektre, és indulásunk előtt könnyen ellophatná az ötletünket. Ha azonban nem hinnék abban, hogy egy nagyjelentőségű dologról van szó, amely versenyképes lehet a keresőóriás szolgáltatásaival, nem vennék részt a projektben" - nyilatkozta a Marchiori.

Massimo Marchiori egyébként elismert internetes szakember, tagja például a orld Wide Web Consortium (W3C) nevű szervezet igazgatótanácsának is, amely az internetes szabványok kialakításáért felel, és az internet atyjának tartott Tim Berners-Lee alapított. Marchiori még a kilencvenes évek közepén dolgozta ki Hyper Seach nevű alkgoritmusát, amelyet egy amerikai konferencián mutatott be, ahol Larry Page, a Google társalapítója is részt vett - később ez a technológia alakult á a Google keresőjének alapját képező Page Rank-rendszerré, amely az oldalakat fontosságuk alapján rangsorolja.