Steve Jobs utódja átalakítja az Apple-t

Vágólapra másolva!
Az Apple nemrég kinevezett elnök-vezérigazgatója, Tim Cook korábban úgy nyilatkozott, hogy nem akarja megváltoztatni a cég Steve Jobs által kialakított működését, most mégis kisebb fajsúlyú átszervezéseket hajtott végre a társaságnál.
Vágólapra másolva!

A Wall Street Journal amerikai üzleti lap értesülései szerint Cook megfogadta Steve Jobs korábbi tanácsát, aki azt tanácsolta utódjának, hogy kövesse saját ötleteit, ne akarjon Steve Jobs fejével gondolkodni. Ennek szellemében Tim Cook néhány hónapos vezetése alatt kisebb mértékben át is alakította a cég működését.

A lap szerint az öntörvényű Jobsszal szemben Cook sokat kommunikál a beosztottaival, és gyakran küld szét az Apple összes dolgozójának szánt körleveleket is. Cook nemrég egy jótékonysági programot is indított az Apple dolgozói részére - Jobs nyilvánosan sosem jótékonykodott. A cég oktatási piaccal foglalkozó, korábban teljesen függetlenként működő üzletágát Cook értékesítési és marketingrészlegre bontotta szét, melyeket beolvasztott az Apple megfelelő részlegeibe - írja a Wall Street Journal.