Drágulnak a laptopok Magyarországon, mégis jobban fogynak, mint tavaly, ráadásul évtizedek óta először előfordulhat, hogy januárban még drágábbak lesznek, mint karácsonykor. Megnéztük, milyen gépre buknak leginkább a magyarok és kipróbáltunk egy olcsóbb konfigurációt is.

Bár a vásárlási csúcs december következő heteiben várható, az [origo]-nak nyilatkozó hazai kereskedők és gyártók már most növekedést tapasztalnak a laptopok eladásában tavalyhoz képest. Ez szerintük jelentős részben annak köszönhető, hogy jövőre a jelenlegi 25-ről 27 százalékra emelkedik az áfa, ráadásul sokan időzítik karácsonyra egy ilyen drága berendezés beszerzését.
Pedig az idén nem volt különösebb áttörés a noteszgépek piacán, komoly újdonságnak csak a nagy teljesítményű, ám vékony és könnyű ultrabookok megjelenése számít, ezekből azonban itthon még nincs nagy választék, és nem is túl olcsók, így csak jövő karácsonykor várható a térhódításuk Magyarországon.
Ráadásul a merevlemezek ára az elmúlt hónapban a többszörösére emelkedett a legfontosabb thaiföldi gyárakat elöntő árvizek miatt. A laptopgyártók azonban még korábban megrendelték a karácsony előtt boltokba szállítandó gépek merevlemezeit, így a laptopok árában csak a jövő év elején jelenik majd meg az alkatrészek drágulása. A kedvezőtlen valutaárfolyamok, a magasabb áfa és a winchesterhiány miatt évtizedek óta először lesz drágább egy számítógép az év elején, mint karácsonykor - mondta Várkonyi Balázs, az Edigital ügyvezető igazgatója. Újabb árcsökkenésre a jövő év közepe tájékán lehet számítani.
A netbookot kinyírja a tablet
Olcsósága miatt az utóbbi két év slágerterméke volt a netbook, mostanra azonban a vevők döntő többsége a kicsi és olcsó noteszgép helyett már táblaszámítógépet választ - derül ki az Extreme Digital elektronikai bolthálózat és a mobil eszközöket árusító Speedshop tapasztalataiból. Az Edigital szerint a magas, 140 ezer forintos indulóár dacára a vásárlók kilencven százaléka az Apple iPadjét választja, míg a Speedshop szerint az olcsó, ötvenezer forintos androidos alapmodellek is kelendőek.
A kereskedők szerint a noteszgépeken kis haszonkulcs van, ezért a közelmúlt gyenge forintárfolyamának hatása gyorsan begyűrűzött a gépek áraiba. Ez leginkább a csekély árukészlettel dolgozó kis boltokat érinti, mivel ezek többségével a nagykereskedők napi árfolyamon számolnak el, míg a nagy áruházláncok akár ezres darabszámú tételt is meg tudnak venni fix árfolyamon egy adott típusból.
|
Még nem divat Windowst venni A gyártók és a kereskedők tapasztalatai szerint egyre többen vásárolnak Windowszal együtt számítógépet, de továbbra is a szoftver nélkül kínált konfigurációk a legnépszerűbbek itthon. A Toshiba magyar képviseleténél elmondták, hogy bizonyos, árérzékeny vevőkört vonzó értékesítési láncokban az operációs rendszer nélküli számítógépek a kelendőbbek, ezek egyébként technikai paramétereikben és szolgáltatásaikban általában nem különböznek a Windowszal együtt árusított társaiktól. A japán gyártó magyar képviselete szerint azonban a kevésbé árérzékeny vevőkört vonzó kereskedelmi láncokban már viszonylag sokan választanak eredeti operációs rendszerrel is felszerelt számítógépet, magasabb árkategóriában szinte kizárólag ilyen értékesíthető. |
Milyen a magyarok kedvenc notebookkonfigurációja?
A legjobb átlagáron jelenleg a 15,6 colos képernyővel szerelt típusok kaphatóak, az ennél kisebb vagy nagyobb kivitelű noteszgépek többnyire drágábbak. A korábbi 80-100 ezer forintos alapmodellek helyett ma már inkább 120-160 ezer forintos gépeket választanak a vevők, mivel sokan már nem életük első, hanem második-harmadik noteszgépét vásárolják, így konkrét igényeik is vannak - közölte kérdésünkre a Samsung. A tipikus felszereltség általában Intel Core i3-as processzort, négy gigabájt memóriát és 320-500 gigabájtos merevlemezt tartalmaz. Ez a hardver már elég erős egy átlagfelhasználó minden szoftveréhez, a tárhely pedig elég nagy a fotóinak, zenéinek és filmjeinek.
Ezeknek az ismérveknek felel meg az általunk kipróbált Acer Aspire 5755-ös laptop is, amelyet 150-160 ezer forintért lehet kapni. Hatcellás akkuja bírta közel négy és fél órán át, hogy wifin keresztül folyamatosan YouTube-videókat játszottunk le a gépen.
Mielőtt azonban a felhasználó birtokba venné a gépet, le kell róla irtania a gyárilag telepített Windows 7 Home Premium rendszerbe ágyazott próbaverziós programokat, harminc nap alatt lejáró vírusirtókat és irodai szoftvereket, amelyek kissé zavaróak. Ezután már nem lehet panasz a gép teljesítményére: a hardver a lassan a piacra kerülő ultrabookokkal is felveszi a versenyt, igaz a gépház nem olyan vékony és kecses, mint az Intel által kitalált új kategória gépeié.

Az Acer Aspire 5755 a tipikus új laptop archetípusa
Az Acer tapipadja és szigetes kialakítású gombokkal felszerelt billentyűzete is kényelmes, nem az olcsóbb gépekre jellemző pattogó, könnyen hajló műanyag gombokat szerelték a gépbe. Egyedüli hátránya a kurzormozgató billentyűk apró mérete, ezek összementek a numerikus billentyűzet miatt. A szokásos csatlakozók mellett HDMI-kimenet is található a számítógépen, amely nemcsak a képet tudja átadni a tévének, hanem a hangot is.
Mit tud egy laptop százhúszezerért?
A kategória legalsó szegmenséhez tartozik a Dell Inspiron M5040. A 110-120 ezer forintért kapható géphez Windows 7 helyett az ingyenes Ubuntu Linux előre telepített változatát adja a gyártó. Ez az első indításkor megkérdezi, milyen nyelven szeretnénk használni, rákérdez a billentyűzet beállításaira, kér egy felhasználónevet és egy jelszót, így a használatba vétel nem igényel semmilyen hozzáértést.
A Dell gépét két gigabájt memóriával, és kisebb teljesítményű AMD Dual Core E350-es processzorral szerelték fel, ami a teljesítményen is érződik: míg a drágább Acer gép a Geekbench nevű univerzális teljesítménymérő szoftvertől 5631 pontot kapott, a Dell M5040-es csak 1942 pontot ért el. Ugyanakkor a videókat az integrált ATI Radeon HD6310-es videokártya is képes normális minőségben lejátszani, átlagos felhasználásra így ez a notebook is megfelelő. Üzemidejét ugyancsak wifin keresztüli folyamatos YouTube-lejátszással mértük le, és ez a gép is majdnem négy órán át bírta.

A Dell Inspiron M5040-nél az ár alacsonyan tartása volt a cél
Mivel az Ubuntuhoz elérhető a Firefox és Chromium böngésző, Skype, és beépített chatprogramjával minden fontos hálózatra csatlakozni lehet, egy átlagos internethasználó igényeit kielégíti. Legfeljebb az lehet szokatlan a használatakor, hogy a wifijelszó levédésére is jelszót kér. Ez a Linux automatikusan képes frissíteni magát, ami különösen jól jön akkor, ha olyasvalaki kapja meg a gépet, aki ezzel amúgy nem törődne, mivel így vírusirtót sem kell venni a programhoz. A Windowszal ellentétben játékból nincs túl sok hozzá, de manapság már számos böngészőben játszható verzió is létezik ezekből.
Az egyszerű használat érdekében ezt a gépet is felszerelték hang- és képátvitelre alkalmas HDMI-csatlakozóval, így egyszerűen lehet tévére kötni. Billentyűzete szintén szigetes elrendezésű, de nincs benne külön numerikus felület.
Nézze meg, mennyi garancia jár a géphez!
Hasonló áron csaknem mindegyik gyártó kínál a fenti két tesztalanyhoz hasonló felszereltségű noteszgépeket, de mivel a hordozható gépek meghibásodás esetén nehezen és drágán szervizelhetők, érdemes vásárlás előtt az árcímke mellett a géppel kínált garanciát is megvizsgálni. Az általunk is tesztelt Acer 5755-öshöz az említett árért például csak 1 év alapjótállás jár, míg a kisebb teljesítményű és olcsóbb Dell M5040-est három éven át javítják díjtalanul. Érdemes tudni, hogy a kiterjesztett garancia általában nem vonatkozik egy éven túl az akkumulátorra és az esetleg elkopó billentyűkre sem.
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
A kalózvezér sem támad mindent a neten
Nagyon sok olyan adat és információ van, amely még az interneten sem foroghat közkézen, de a kulturális javak biztosan nem sorolandók ezek közé. Rick Falkvingével, a ...
Itt jön, ami letolja majd a plazmatévét a polcokról
Néhány milliméter vékony, a képe még a plazmatévéénél is szebb, viszont nem fogyaszt olyan sok áramot. Több millió forintos ára miatt egyelőre valódi luxuscikk az LCD és ...
Levágott kézzel nem működik a vénaszenzor
Ötmillió ponton azonosítja be a személyt az érfala mintázatáról, pótolhatja a tajkártyát, és készpénz nélküli fizetést is lehetővé tesz a magyar fejlesztésű rendszer, ...
Gyártás előtt áll a tízmillió dolláros okosóra
Kisebb vagyonnak is beillő összeggel, tízmillió dollárral zárta a Kickstarter ötletoldalon indított gyűjtőkampányát a Pebble okosóra. Igazi sikerré azonban csak akkor ...
Hol van a pénz a Facebookban?
Nem alkalmas termékek eladására, mégis százmilliárd dollárt érhet a cég, amelyet a lájkok, az online maffiaháborúk és virtuális farmok tartanak el. A legnagyobb ...
Mit tegyünk, ha átvert az appbolt?
Okostelefonra és táblagépekre játékok és segédprogramok ezreit lehet megvenni egyetlen gombnyomással a nagy gyártók appboltjaiban, de az esetleges reklamáció ...
Bedőlni látszik az afgán wifiutópia
Amerikai egyetemisták elvitték az internetet egy afgán városba, ami teljesen átformálta a helyiek életét. Egy műhold meghibásodása miatt azonban véget ért a gazdaság és ...
Már olcsón is lehet 3D-tévéje
Bár a 3D és az internet már az olcsóbb televíziókban is megtalálható, és a boltokban már eleve csak HD-felbontású lapostévéket árulnak, a legtöbben még kisfelbontású ...
Háborús készültség lesz a londoni olimpián
A második világháború óta nem volt akkora harckészültség a brit fővárosban, mint amilyen a nyári olimpia ideje alatt lesz. Ötvenezer ember ügyel majd a rendre ...
Notebookot vagy ultrabookot vegyek?
Az ultrabook könnyű és vékony, de drága: a hagyományos laptopból azonos árért sokkal erősebb konfigurációt lehet megvenni. Melyik a jó választás egy adott célra? ...
Börtön járhat a facebookos önbíráskodásért
Könnyen megütheti a bokáját, aki nyilvánosan akar visszavágni a perverz leveleket küldözgetőknek. A magyar jogrendszer szerint akár a zaklatott is börtönbe kerülhet, de ...
Falra vetíti a nyaralást a legújabb kamera
A diafilmek korszakát idézi a Sony legújabb videokamerája, amelyet miniprojektorral is felszereltek. Eljött a korszak, amikor a nyaralást házimozis minőségben nézzük ...
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?