Pakolórobotot mutatott be a Toyota

Vágólapra másolva!
Az autógyártó cég  mozgássérülteket segítő robotjával távirányítással lehet tárgyakat hurcolni a lakásban. A mozgássérültek segítésére szánt eszközt akár egy másik kontinensről is vezérelheti a segítő.
Vágólapra másolva!

A Toyota legújabb fejlesztése egy olyan robot, ami emberi irányítással tárgyakat képes megfogni és oda tenni, ahova a vezérlője szeretné - olvasható a The Verge nevű technológiai portálon. A gép a mozgásukban korlátozott embereknek lehet segítség azzal, hogy földre leesett tárgyakért nem kell lehajolniuk, vagy egy pohár vízért feleslegesen felállniuk. A szerkezet a közvetlen helyszínről vagy akár távolról is vezérelhető családtagok vagy gondozók által. A robotba közvetlenül be van építve egy táblagép is, amin videohívást lehet folytatni ismerősökkel vagy akár orvosokkal is.

Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

A japán cég 2007-óta fejleszt megváltozott képességűek életét segítő robotokat a Toyota Partner Robot program keretében. Többek között készítettek már öltözködést segítő szerkezetet, ami, miután beprogramozzák egy emberre, megtanulja a méreteit, és tudni fogja, hogyan kell rá feladni egy pólót vagy mást. Egy másik eszközzel a sérült végtagok felépülését segítik és gyorsítják, lehetővé téve, hogy törött lábbal is lehessen sétálni az ágyban fekvés helyett.