Óriási képernyőt kap az új iPhone

Vágólapra másolva!
A jelenlegi modellénél nagyobb, "legalább négy colos" kijelzőket rendelt meg nagy számban az Apple ázsiai beszállítóitól, így valószínűsíthető, hogy az új iPhone már nagyképernyős változatban lesz majd kapható.
Vágólapra másolva!

A Wall Street Journal amerikai üzleti lap a gyártóhoz közeli forrásokból értesült arról, hogy az Apple "legalább négy colos átlójú" érintőképernyőket rendelt beszállítópartnereitől. Az összes korábban megjelent iPhone-t 3,5 colos képernyővel szerelték fel.

Bár az iPhone képernyőjének minősége a legtöbb rivális készülékénél jobb volt nagy felbontásának köszönhetően, a rivális gyártók négy colos vagy még nagyobb kijelzővel rendelkező készülékei nagy népszerűségre tettek szert. Ezeken ugyanis több hely áll rendelkezésre a virtuális gombok megjelenítésére, ezért kényelmesebben lehet rajtuk gépelni vagy internetezni is. Az iPhone legnagyobb riválisának számító Samsung Galaxy S készülék legújabb, harmadik generációs változatát például már 4,8 colos képernyővel szerelik fel.

A lap úgy értesült, hogy az új, nagyképernyős iPhone gyártása a jövő hónapban kezdődik meg, elemzők várakozásai szerint pedig ősszel lesz megvásárolható az iPhone 4S-t leváltó új modell, amelyről az Apple egyelőre semmilyen információt nem közölt.