Szinte bármelyik Amerikából származó pc-t bepoloskázhatta az NSA

Vágólapra másolva!
Sok gyártó készülékeinek meghackeléséhez rendelkeztek a megfelelő szoftverekkel. A CIA és az FBI pedig mindenben segített.
Vágólapra másolva!

Az Amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) hackercsapata, a TAO arra is képes volt, hogy online megrendelt gépeket rövid időre eltérítsen, és a postázás során telepítse rajtuk a szervezet kémprogramját (Cottonmouth), valamint az ahhoz tartozó szoftvert. Az információk még mindig az Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumokból származnak, ezúttal a német Der Spiegel dolgozott fel egy újabb köteg dossziét, az anyagot a The Verge idézi.

Az NSA ügynökei meg tudták hackelni a Cisco, a Juniper Networks, a Dell, a Seagate, a Western Digital, a Maxtor, a Samsung, a Huawei és a Microsoft termékeit is. A Spiegel szerint az NSA ügynökei egy online katalógusból választhatták ki, hogy milyen programot vagy hardware-t szeretnének a feltöréshez választani, a poloskázáshoz pedig minden segítséget megkaptak a CIA-től és az FBI-tól is.