Arcfelismerő figyel az iPhone-gyárban

Vágólapra másolva!
Az Apple egyik nagy beszállítója, az iPhone 5C készülékek legjelentősebb gyártójának számító Pegatron cégnél arcfelismerő technológiát is alkalmaznak a munkások felvételénél.
Vágólapra másolva!

A tajvani vállalat már az idén korábban elkezdte az arcfelismerő technológián alapuló ellenőrzés alkalmazását, de a rendszer működéséről a cég csak most közölt konkrétumokat a Wall Street Journal amerikai napilapnak.

A Pegatron közlése szerint az arcfelismerő rendszer bevezetésére azért volt szükség, mert sokszor hamis iratokkal 16 éven aluliak is jelentkeztek munkára, ami Kínában is törvénysértés.

Az arcfelismerő technológiával meg tudják állapítani azt is, hogy a jelentkező személyi igazolványán valóban saját maga látható-e, emellett esetleges bűnügyi előéleteiket is ellenőrizni tudják egy kormányzati adatbázison végzett lekéréssel.

Az Apple-t és gyártópartnereit, így a Pegatront és a Foxconnt korábban sok kritika érte gyerekmunkások foglalkoztatása, és a nem megfelelő munkakörülmények biztosítása miatt.