Ez a robot rak rendet Fukusimában

fukusima toshiba robot
Vágólapra másolva!
A fukusimai atomerőmű túl veszélyes terület az emberi munkások számára, így a reaktort építő Toshiba egy saját robottal térképezi fel a bontásra váró részeket.
Vágólapra másolva!

Japánban csak most kezdik meg a fukusimai atomerőmű lassú bontását. A folyamat a sugárveszély miatt 30-40 évig is eltarthat, és még mielőtt érdemben nekiállhatnának, a kutatók fel kell, hogy térképezzék a reaktor mérgező vízben úszó romjait.

A munkát nagyban nehezítik a sugárzó fűtőanyagok.

A reaktort a Toshiba építtette, és ők is segítenek a veszély elhárításában: a japán vállalat bemutatott egy kétkarú robotot, ami az extrém körülmények között is képes helytállni.

Egyik karjával felemelheti, a másikkal stabilan tarthatja a sugárzó fűtőelemeket

- ezekből összesen 566 darabot kell összeszednie. A munka 2017 folyamán kezdődik meg, a gép pedig arra is képes, hogy szétzúzza az útjába kerülő törmeléket.

Hasonló gépet a General Electric is bemutatott tavaly: a Stingert szintén atomerőművek mérgező vizéhez tervezték.

Csernobil óta nem volt ilyen

A Fukusima Daiicsi atomerőmű egy 2011. márciusi földrengés során sérült meg, a belőle szivárgó radioaktív anyagok több tíz kilométer sugarú területen szennyezték be a környezetet. Ez volt a legnagyobb nukleáris katasztrófa Csernobil óta.