Agyonlőttek egy diákot pokémongózás közben

pokemon go lampa
A kiterjesztett valóság mellett az igazira is kell figyelni
Vágólapra másolva!
Húszéves főiskolást lőttek le játék közben a San Franciscó-i Aquatic Parkban. A hatóságok keresik az ismeretlen elkövetőt.
Vágólapra másolva!

A San Franciscó-i hatóságok közölték, hogy egy húszéves főiskolást lelőttek a San Francisco egyik turistalátványosságának számító Aquatic Parkban, miközben a Pokémon Góval játszott. Calvin Riley-t ismeretlen tettes lőtte le a vízpart mellett, eddig nem tudni, milyen indíttatásból.

Egy szemtanú szerint Riley a Pokémon Góval játszott egy barátja társaságában, amikor lelőtték. A lövés előtt nem volt semmilyen konfliktus az áldozat és az elkövető közt, hirtelen történt meg a dolog. A tettes a lövés után elfutott, áldozata értékeihez nem nyúlt, nem rabolta ki a fiút.

Első a biztonság Forrás: Sputnik/Maksim Bogodvid

A szemtanú szerint a fiúnak és barátjának is feltűnt, hogy valaki figyelte őket a szemközti hegyoldalról, de nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. A sötétség miatt az elkövető arcát sem lehetett tisztán látni. A nyomozók eddig három embert gyanúsítanak.

Még nem tiszta, hogy maga a játék milyen szerepet játszott az esetben, és kiváltó ok lehetett-e. A figyelmetlen játékosokkal több szélsőséges eset is történt a közelmúltban, volt, aki fának hajtott neki, vagy vadászat közben lőtték le birtokháborítás miatt. A játék népszerűségének ugrásszerű növekedésével párhuzamosan kialakult egy ellenséges tábor is, akik ellenzik a programot.

Irán az első ország, ahol betiltották

Iránban a napokban be is tiltották a játékot biztonsági okokra hivatkozva. Az ország internetet felügyelő hatósága nem találta eléggé hatékonynak a Niantic módszereit, ezért úgy döntött, hogy tilalmat vezet be a kiterjesztettvalóság-alapú játékra.