Zuckerberg végre lediplomázik

2017.03.09. 15:02

Mark Zuckerberg visszamegy beszédet mondani a Harvardra. Tizenkét éve iratkozott ki az egyetemről a Facebook megalapításakor, tanulmányait sosem fejezte be, most mégis megkapja dipomáját.

A Hardvard Egyetem közzétette honlapján, hogy az idei diplomaosztón egykori diákjuk, Mark Zuckerberg fog beszédet mondani. Az egyetemtől egyben díszdoktori címet is kap a Facebook-vezér, annak ellenére, hogy másodévesként otthagyta 2005-ben az egyetem informatikai szakát.

Ekkor ugyanis már gőzerővel dolgozott a Facebook fejlesztésén, és minden idejét a közösségi oldalnak akarta szentelni.

Zuckerberg a hírt egy videóban jelentette be, amint épp a Microsoft-alapító Bill Gatesszel üldögél a kanapén, miközben iPhone-jára megérkezik a Harvard meghívója. Gates közben rágcsál mellette. A két hírességet nem csak az informatika szeretete köti össze, Bill Gates sem végezte el a Harvardot.Tíz évvel ezelőtt ő mondott beszédet az egyetemen, épp abban az évben, amikor Zuckerberg felesége, Priscilla Chan lediplomázott. Gates ezért felajánlotta, hogy a jeles alkalomra felkészíti Markot, és segít beszéde megírásában is.

Zuckerberg május 25-én áll majd mikrofon mögé a Harvard udvarán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK