Ezeket a kütyüket semmiképpen ne adja kedvesének karácsonyra!

2017.11.22. 08:55

Karácsony előtt pár nappal az utolsó fáradt körjárat közben az egyik legszórakoztatóbb kikapcsolódás valamelyik bevásárlóközpontban leülni egy padra egy jó kávéval, és nézni, ahogy csapzott férfiak hada kétségbeesetten rohangál egyik üzletből ki, a másikba be. Látszik a zavar az arcukon, mert fogalmuk sincs, mit vegyenek kedvesüknek, az pedig csak ront a helyzeten, hogy nem érzik magukat otthon sem az ékszerboltban, sem a bőrművesnél, a parfümériában pedig főleg nem. Aztán megpillantják a mamutnagy kütyübolt logóját; felderül az arc, felcsillan a remény – célirányba veszik a bejáratot, és megkönnyebbülve lépnek be az ajtón: ez itt az ő birodalmuk. Íme a földi férfiéden: minden villog, minden csipog, minden elektromos. Itt fognak ajándékot venni kedvesüknek!
Pedig jobb lenne, ha nem tennék.

Egyszer megjegyeztem a páromnak, hogy olyan nehezen tudom kiszedni a bútorokból és a falból a csavarokat. Gondoltam, leveszi, hogy meg kellene csinálnia. Megérte türelemmel lenni egészen karácsonyig; szenteste várt az igazi meglepetés: egy behajtókészlet. Nem volt őszinte a mosolyom. Azóta tudom, hogy egyértelműen és pontosan kell fogalmazni, ha valamit akarok. És akkor is, ha valamit nem.

Vajon mit rejt a doboz?Forrás: Shutterstock

Bármilyen hihetetlen, uraim, mi, nők nem – tényleg nem – szeretnénk botmixert kapni ajándékba, de még új kenyérpirítót sem! Sőt, még az intelligens kijelzős, villogó ledfényes, jegelő-hűsítő funkcióval ellátott vezeték nélküli epilátor sem az az ajándék, amiért szenteste szívből jövő köszönömöt zengenénk.

Bár praktikusnak hangzik, és azt gondolják a férfiak, hogy egy új gőzölös, indukciós vasalónak elképesztően örülni fog a párjuk, és ez a lehető legjobb ajándék, egyértelműen leszögezhetjük: nem az! A vasalás egy szükséges rossz, ami – az egyéb híresztelésekkel ellentétben – senkinek sem kikapcsolódás, még akkor sem, ha a kedvenc argentin sorozatát nézi közben. Ha már cserére érett a vasaló, vigyünk haza egyet ajándékba bármelyik hétköznapon, de semmiképpen ne karácsonyra!

A falra szerelhető indukciós mobiltöltő sem az ideális karácsonyi meglepetés, akkor sem, ha akciós volt, és akkor sem, ha a konyhafalon még éppen lenne egy kis hely a késtartó mágnes és a fűszerespolc között. És nem, tényleg nem szeretnénk drónt sem kapni. És ami még ennél is rosszabb: az ajándék, amit a titkárnő vesz meg. Ismerős? Amikor ajándékbontásnál ugyanolyan izgalommal és kerek szemekkel nézi, vajon mi lapul a csomagban, és együtt lepődik meg kedvesével.

Forrás: Shutterstock

Noha mi, nők állandóan a tükörbe panaszkodunk, hogy honnan kellene még lefaragni a zsírpárnákból, és sóhajtozva vesszük kézbe évente egyszer lánykori ruhánkat, ez ne tévessze meg önöket, uraim! Egyáltalán nem jó ötlet Xboxhoz aerobik programot ajándékozni. Sőt! Olaj a tűzre. Olcsóbb és jóval hatékonyabb, ha minden reményvesztett tükörnek adott sóhajtásnál átöleljük kedvesünket, és szemébe mondjuk, hogy mi úgy szeretjük, ahogy van.

December 24-e, 15 óra 45 perc – a végső kétségbeesés: csillogó strasszokkal kirakott, pink színű mobiltok. Tuti hatás: elhaló sikoly kedvesünk szájából a gyantaillatú fánál állva, amikor bontogatja a doboz tapintása és mérete alapján ékszernek minősített csomagocskát. Végül bármilyen hihetetlen, de a székbe tehető masszázsbetét sem az, amitől végigfut a gerincünkön a bizsergés.

És hogy mitől fut végig? Hát ebben nem tudok személyes tanácsot adni. Viszont érdemes felhívni párunk legjobb barátnőjét, vagy megkérdezni a gyereket. Előbbi bővebben – még a karácsonyi menüt is beleszőve –, utóbbi három szóban fogja megadni a hőn áhított karácsonyi ajándék paramétereit, amivel tutira nem lőhet mellé.